Egyik nap épp kocsival furikáztunk, amikor Szofi ismét furán mozdult. Megkérdeztem tőle, hogy mi történt, mire közölte, hogy bántják a csillagok.
Mostanában egy ideje ismét nem mondott semmit. Csak csöndben nézett rám vagy épp maga elé.
Ez az eset azóta többször megismétlődött.
Van, amikor elkezd kiabálni, mint aki nagyon fél: ne, ne, ne, ne, neeeeeeeeeee!
Másik alkalommal, a hókuszpókusz után jött a szemmelkövetés, amit egy fejmozdulat is kísért. Látványra olyan volt, mint ahogy a filmekben ábrázolják az ufók mozgását. Megy lassan, majd egy gyors mozdulattal irányt vált és pikk-pakk távozik. Tudom, ez hülyén hangzott, de így nézett ki, ahogy követte azt a valamit.
Amikor megkérdeztem, hogy mit nézett, azt mondta, hogy a csillagokat. (Nem a szabad ég alatt voltunk ...)
Aztán ma éjjel egy olyan dolog történt, ami korábban nem. Hadonászás közben sokszor ütött-fejelt már meg. Amikor átjön közénk, akkor én automatikusan védekező pozíciót veszek fel. Először is háttal fordulok neki.
Persze, lehet mondani, hogy szar anya vagyok, nem bújok oda a csemetémhez. De rengetegszer ébredtem már arra, hogy a fogaimat számolgattam, hogy mind megvan-e vagy épp azt vizsgáltam, hogy vérzik-e az orrom vagy sem, esetleg kettőig nem láttam, mert szemen ütött/fejelt.
Ha véletlen mégis felé fordulok és felhúzott lábakkal próbálok aludni, akkor rögtön felpolcolja a lábait, azaz rárakja a combjaimra keresztben a pacskereit. Ha háttal vagyok neki, akkor a derekamra teszi a lábait. Kicsit kicsavartan fekhet, de őt nem zavarja.
Ma éjjel álmodtam. No ez sajnos nem ritkaság nálam ... Azt álmodtam, hogy nagyon fáj a vesém és alig kapok levegőt. Valaki ott volt velem álmomban és annak könyörögtem, hogy eresszen el. Mintha kötelek és melltartók (nem röhögni) szorítottak volna. Ahogy egyet lebontottam, egy pillanatra csökkent a fájdalom, majd visszatért.
Végül leizzadva felébredtem... és Szofi lábai voltak keresztbe vetve a derekamon és mellkasomon. És szorított mint állat. Alig bírtam levakarni. Utána megkértem, hogy többet ne tegye rám a lábait (szeretnék még élni). A fájdalom valós volt.
Hetek óta ismét az jár a fejemben, hogy hova, kihez vigyem. Legalább tudnám, hogy mi zajlik le benne. Miért nem alszik, mit lát, miért nyúlkál.
Egyrészt a Bethesda neurológiáján agyalok, másrészről tegnap olvastam egy látó nőről egy cikkben. Nem tom, hogy mikor teszek jót.
Még agyalok.
Képvers
12 éve
Fúúúúúúúú. Ez nehéz lehet, minden kalapomat leemelem előtted....... Minden tudományos előéletem ellenére sem biztos, hogy a magyar eü-be vinném a Kicsit........ Ha szeretnél nagyon jófej gyerekpszichomókust, szóljál megadom a barátnőm telóját:) Kitartás!!!!!!
VálaszTörlésKöszönöm Eszter! A pszichomókusokat egyenlőre kerülöm. Nem vagyunk kompatibilisek. És valamiért azt érzem, hogy nem ott van a gond. Az EEG szerint sem. Ha mégis rászánom egyszer magam, akkor mindenképp megkereslek.
VálaszTörlésHella!
VálaszTörlésBeszélgess, beszélgess és beszélgess! Az ő szintjén! Te fogsz rájönni, az anyukája!
Puszi,
Szilvi