Szofi

Egyik nap épp kocsival furikáztunk, amikor Szofi ismét furán mozdult. Megkérdeztem tőle, hogy mi történt, mire közölte, hogy bántják a csillagok.

Mostanában egy ideje ismét nem mondott semmit. Csak csöndben nézett rám vagy épp maga elé.

Ez az eset azóta többször megismétlődött.

Van, amikor elkezd kiabálni, mint aki nagyon fél: ne, ne, ne, ne, neeeeeeeeeee!

Másik alkalommal, a hókuszpókusz után jött a szemmelkövetés, amit egy fejmozdulat is kísért. Látványra olyan volt, mint ahogy a filmekben ábrázolják az ufók mozgását. Megy lassan, majd egy gyors mozdulattal irányt vált és pikk-pakk távozik. Tudom, ez hülyén hangzott, de így nézett ki, ahogy követte azt a valamit.

Amikor megkérdeztem, hogy mit nézett, azt mondta, hogy a csillagokat. (Nem a szabad ég alatt voltunk ...)

Aztán ma éjjel egy olyan dolog történt, ami korábban nem. Hadonászás közben sokszor ütött-fejelt már meg. Amikor átjön közénk, akkor én automatikusan védekező pozíciót veszek fel. Először is háttal fordulok neki.

Persze, lehet mondani, hogy szar anya vagyok, nem bújok oda a csemetémhez. De rengetegszer ébredtem már arra, hogy a fogaimat számolgattam, hogy mind megvan-e vagy épp azt vizsgáltam, hogy vérzik-e az orrom vagy sem, esetleg kettőig nem láttam, mert szemen ütött/fejelt.

Ha véletlen mégis felé fordulok és felhúzott lábakkal próbálok aludni, akkor rögtön felpolcolja a lábait, azaz rárakja a combjaimra keresztben a pacskereit. Ha háttal vagyok neki, akkor a derekamra teszi a lábait. Kicsit kicsavartan fekhet, de őt nem zavarja.

Ma éjjel álmodtam. No ez sajnos nem ritkaság nálam ... Azt álmodtam, hogy nagyon fáj a vesém és alig kapok levegőt. Valaki ott volt velem álmomban és annak könyörögtem, hogy eresszen el. Mintha kötelek és melltartók (nem röhögni) szorítottak volna. Ahogy egyet lebontottam, egy pillanatra csökkent a fájdalom, majd visszatért.

Végül leizzadva felébredtem... és Szofi lábai voltak keresztbe vetve a derekamon és mellkasomon. És szorított mint állat. Alig bírtam levakarni. Utána megkértem, hogy többet ne tegye rám a lábait (szeretnék még élni). A fájdalom valós volt.

Hetek óta ismét az jár a fejemben, hogy hova, kihez vigyem. Legalább tudnám, hogy mi zajlik le benne. Miért nem alszik, mit lát, miért nyúlkál.

Egyrészt a Bethesda neurológiáján agyalok, másrészről tegnap olvastam egy látó nőről egy cikkben. Nem tom, hogy mikor teszek jót.

Még agyalok.