2010. január 14., csütörtök

Kifli/kenyér

Január elején valami beakadt és ki akartam deríteni, hogy lehet azt a régi fajta, ropogós héjú, foszlós belű kenyeret sütni. Találtam egy receptet, de még nem próbáltam ki, ezért arról többet nem is írok most. :)

De kutakodás közben kifli recepteket is találtam. Az a fajta, amit le lehet tekerni. Meg ki lehet húzni a belsejét.

Először Szamóca oldalán levő receptet próbáltam ki. Hozzávalókat bedobáltam a kenyérsütőgépbe és elvégeztettem azzal a dagasztást. Majd haladtam tovább a megadott lépések szerint. Nyújtás, cikkekre vagdosás, feltekerés, pihentetés. Ezután jött a macera. Legalábbis én annak éreztem. Forró vízbe 10 másodpercre bele kellett meríteni a kifliket, majd tálcára rakni és berakni a sütőbe.

Ennek a vizes jelenetnek biztos van szerepe, de én nem szimpatizáltam vele. :) Kerestem másik receptet. Találtam is (nem emlékszem hol), ahol pluszban még 1 dl olajat is ajánl hozzá. Kombináltam. Részben vajat, részben olajat tettem bele, csak úgy érzésre. Valamivel több, mint 10 dekára jött ki a kettő. Majd nyújtás után megkentem olvasztott vajjal és egy részére sajtot is szórtam, így csavartam fel. Hagytam egy kicsit pihizni, majd egyből betettem a sütőbe, nem pancsoltam a forró vízben. Az eredmény lényegében ugyanolyan lett, mint a fürdetős esetén, csak nem kell annyit pepecselni vele.

Aztán ma létrehoztam a kiflikenyeret. :)) Ugyanezt a tésztát bekevertem, de nem vettem ki a kenyérsütőből kelesztés után, hanem hagytam, hogy megsüsse. Látványra szörnyű lett, mert nem szimplán behorpadt, hanem összeomlott a teteje. De az íze és állaga jó lett. :) Krisznek kifejezetten ízlett. :) A külcsín meg kit érdekel? :))))))

Nem baj, majd kísérletezek még. :)

3 megjegyzés:

  1. Hihetetlenül csúnya lett, de finom. Ezért gyorsan megettük :)))))))))

    VálaszTörlés
  2. Töltöttem fel képet. :) Pluszban a mazsolás-csokis kalács is felkerült.

    VálaszTörlés