2010. január 14., csütörtök

Szofi

Szofi sose volt egyszerű gyerek. Bár a születése szinte eszményinek volt mondható, de azóta sok átalvatlan éjszakát okozott számomra.

Szofi az éjszaka közepén született, szopizott egyet, majd reggelig aludt! Ezután azt hittem, hogy minden rendben lesz. Persze ... Eljött a következő éjszaka és csak üvöltött és üvöltött és üvöltött. Csak akkor volt csendben, ha szopizott.

Amikor már hulla voltam, mentem a csecsemősökhöz segítséget kérni. Először azt hitték, fáj a hasa. De nem a hasa fájt. Hát szoptattam tovább, hogy legalább a többi anyuka és baba tudjon aludni. Mentem ismét a nővérekhez, amikor már kezdtem feladni a küzdelmet. Akkor még nem tudtam és nem is szerettem fekve szoptatni. Harmadszori panaszomra a csecsemősök adtak neki pár korty langyos vizet pohárból. A gyerek elhallgatott és álomba merült. De csak azért, hogy reggel folytathassa ...

Napközben az egyik szobatárs megjegyezte, hogy ha nem tanulok meg fekve szoptatni, akkor ez a gyerek ki fog készíteni. Igaza volt. Innentől nem volt se éjjel, se nappal számomra. Szofi utált aludni és ennek hangot is adott. Telefonon senki nem szeretett velem beszélni, mert meg lehetett süketülni a vonal túlsó végén is. Nem aludt, ordított. Ha nem látott, az volt a baj, ha látott, de én mással beszéltem, foglalkoztam, az volt a baj. Mindig volt ok az üvöltésre.

17 hónapos volt, amikor elvettem tőle az éjszakai szopi lehetőségét. Fura mód csak röviden ordított, majd elfogadta. Eddigre teljesen kikészültem idegileg. Éjjel-nappal dolgoztam, végeztem a házimunkát, intéztem a 2 gyerek dolgait és építettem a házunkat. Közben azért jó lett volna, ha 1-1 éjszaka alhatok.

Sajnos az éjszakai szopi megvonása sem segített. Ha a kiságyban volt üvöltött, ha köztünk volt kiütött. Akkor azt hittem, hogy pusztán "szenved", nem akar aludni és forgolódik. Ha visszatettem a kiságyba, volt hogy lenyugodott, majd később kezdte az üvöltést, de volt, hogy élből üvöltött.

Persze a többieknek aludni kellett, ezért mindig én ingáztam a 2 ágy között, 1-1 este akár 6-8 alkalommal is. Meg se tudom számolni, hogy az elmúlt hónapok alatt hányszor fejelt meg, vagy nyomott könyékkel, ököllel orron, szájon, torkon alvás közben.

Aztán nappal is kezdett időnként furán viselkedni. És ez alatt nem az ordítást értem, mert azt idővel lassan, nagyon lassan elhagyta. De először nem kötöttem semmihez. Csak fura volt. A tekintete elrévedt, hol mosoly játszott, hol félelem tükröződött rajta és a kicsi kezei útnak indultak. Tekergette a csuklóját, nyúlkált a levegőbe. Úgy nézett ki, mint aki valakivel kommunikál. Néha, mintha kedélyes, néha mintha dühös párbeszédet folytatva hangok nélkül.

Ezek a jelenetek egyre gyakoribbá és intenzívebbekké váltak idővel. Ül az ölemben és hallom, hogy kezdődik. A légzése elmélyül, hangossá válik. Előbb csak a csuklóját tekergeti, majd nyúlkál.

Egyszer, amikor véletlen nem az én ölemben volt, sikerült felvennem a jelenetet. Egy ismerősnek megmutattam és egy leírás alapján ő epilepsziára tippelt. Innentől még jobban figyeltem.

Egészen addig, amíg Prágába nem mentünk, nem kötöttem össze az eseményeket. Amikor Grétinek eleredt az orra, Szofi is felébredt. Visszaaludni nem bírt, így 3 órán keresztül ilyen rohamokat produkált. Mivel ekkor már minden ilyesmire figyeltem, láttam, hogy ez a nappali rohamok durvább változata. Ekkor leesett, hogy ő esténként nem "szenved, forgolódik", a hagyományos értelemben, hanem ez más.

Január elején kértem beutalót és időpontot a neurológushoz, aki régi ismerősünk. Anyuméktól elkértem a kamerát és sikerült egy 40 perces rohamblokkot felvenni egy este. 40 perc alatt 9 rohama volt. Ezeket nem úgy kell elképzelni, hogy habzik a szája! Nem, csak nyúlkál a levegőben, vagy intenzíven csapkod a kezeivel. Amikor véget ér 1-1 ilyen roham, akkor vagy dühös lesz, vagy elszégyelli magát, mert érzi, hogy valami olyasmit csinált, amit nem kellett volna. Legalábbis én ezt látom az arcán és a mozdulatain.

A rohamok mindig akkor kezdődnek, amikor nagyon fáradt, de képtelen aludni.

Ma voltunk dokinál. Mielőtt elindultunk, én olyan ideges voltam, hogy alig bírtam otthagyni a WC-t...

Elvittük a felvételt is. Mivel előtte felírtam, hogy mettől meddig tartottak a rohamok, ezért csak azokat a részeket néztük meg. A dokinéni szerint ez nem epilepszia. Szerinte 100%, hogy nem az. Ez egy durva alvászavar, aminek meg lehet próbálni kideríteni az okát, illetve talán nagy kitartással le lehet róla szoktatni.

Azt javasolta, hogy vigyük el egy gyermekpszichológushoz, hátha az meg tudja fejteni az probléma okát.

Miután eljöttünk kicsit megnyugodtam. Szofi nagyon szépen fejlődik, cseppet sincs elmaradva a többi gyerektől, sőt a kézügyessége, az asszociatív képessége talán jobb is, mint a többi gyereknek a korosztályában.

Kíváncsi vagyok, hogy a pszichológus mit fog mondani.

Egyenlőre annyival próbálunk Szofinak segíteni, hogy immáron 1 hete ott alszik a bölcsiben. Eddig itthon aludt, de amire elhozzuk Grétit is az oviból, addigra Szofi pont túl lendül azon a ponton, amikor el tudna aludni. Így eléggé kitolódott a délutáni alvása és ezzel együtt az esti is. Az ottalvásnak köszönhetően este hamarabb alszik el és kevesebb küzdelmet okoz számára. Ugyan a bölcsiben nem viszi túlzásba az alvást, max 1 órát alszik, utána a dadusokat boldogítja, de mégse olyan nyűgösen ébred, mint az itthoni, késő délutáni hosszabb alvást követően. Egyenlőre legalábbis ezt figyeltem meg. De ez azért elég képlékeny.

Természetesen így Grétit sem hozom el ebéd után, hanem ő is az oviban szundikál egyet, már ha ... Ő már kikéri magának, hogy délután aludjon, akkor is, ha hulla fáradt és borzasztóan nyűgös nélküle. :)

2 megjegyzés:

  1. Ez jó hír, örülök neki :)
    Kiváncsi vagyok, mit mond a pszichológus.

    VálaszTörlés
  2. Drukkolok, hogy hamar megtaláljátok erre a gondra a megoldást! :)

    VálaszTörlés