2010. január 16., szombat

Nyughatatlan boldogság

Gréti, Gréti, Grééééééééééééééétiiiiiiiiiiiiiiiiiii ....

Gréti, de piszkáld a hugod! Gréti állj már le! Gréti hagyjál már! Gréti, maradj már kicsit csöndben! Gréti, ne szopd az ujjad! Gréti, ne nyúlj semmihez. Gréti, ne sikítozz ... Gréti, felöltöztél már, fél órája ülsz ott és még nem?! Gréti, Gréti, Grétiiiiiiiiiiiii.

Nap mint nap megy a harc. Elsőszülöttem nem egyszerű természet. Neki mindig mindenhol ott kell lenni, neki kell mindent csinálni - persze csak ami számára érdekes. Mindig pezseg, mindig tolakszik, mindig középpontban kell lennie, mindig szerepelnie kell, mindig őt kell szeretni. Nem számít, hogy mi az ára, de ennek így kell lennie.

Ha a fentiek nem teljesülnek, akkor jön a hipohondria (fejfájás, fülfájás, hasfájás) és térhetünk vissza az első ponthoz, azaz neki kell a középpontban lennie.

Gréti legújabb szokása a sikítás. Akármilyen szituációban is legyünk, ő gondol egyet és hatalmasat sikít. Nem nem kiscsajosan, hanem úgy telitorokból, hogy az emberben meg áll az ütő...

Majd nekifog a "beszélgetésnek". "Anya, mondhatok valamit?" Persze a válasz nem érdekli és elkezdi. Persze nem annyira beszélget, mint monológot mond. Nem érdeklik a válaszok és az se, ha az embernek már az össz haja kihullott a sok "okosságtól". :)))

Ok, ok, Szofit sem kell félteni! A csatában ő ugyan más eszközöket használ, de a cél ugyanaz. Osztozni nem jó, meg kell szerezni a figyelmet. A harci eszközök közé tartozik a verekedés és a köpködés. Hiába mondjuk neki, hogy nem szabad, csak simi, puszi, ölelés játszik, ő nem hiszi el. És ha ezekkel nem ér el eredményt, akkor jön a sírás, a panaszkodás. De olyan arcokat tud vágni, hogy nehéz haragudni rá, legalábbis sokáig.

Ha megszidom, akkor kicsi arca elkomolyodik, arcát lefelé billenti, de a szemöldöke alól felfelé néz. Vár és figyel. Néha megrezdíti 1-1 arcizmát, mint aki el akar mosolyodni, de nem mer. Vár. De olyan nehéz megállni, hogy ne nevesse el magát az ember. :)) És ahogy elnevetem magam, ő felszabadultan nevetni kezd, mintha meg se lett volna szidva 1-2 perccel korábban.

Ma bementünk egy boltba, mert csizmát szerettem volna magamnak venni. Soha nem engedem meg nekik, hogy bármihez is hozzá nyúljanak. Na persze ez nem jelenti azt, hogy nem is nyúlnak semmihez.... :S

Egy magasabb polcon kb. 10-15 csizma volt kirakva. Persze Grétinek is meg kellett "néznie" őket. A következő pillanatban az összes csizma felborult. Ő hátra ugrott, majd közölte: "Nem én voltam." :)

Persze Szofi MINDENben utánozza a nővérét (kivéve, ha épp utálja, mert akkor mindenben ellentmond neki). Egy alacsonyabb polcon kb. 40 csizma volt kirakva. Neki se kellett több 1 pillanatnál, mind a 40 csizmát megdöntötte. :)

Grétit az egyik ovónéni jellemezte így: nyughatatlan boldogság! :) Szeretetteljes kifejezés, de érzékelteti az árnyoldalt is. :) Ez mind a két gyerkőcünkre igaz, azt hiszem.

A "nem én voltam"-ról mindig az egyik kedvenc filmem jut eszembe: Mars a Marsra!. Mindig könnyesre nevetem magam rajta. Érdemes vidulásként megnézni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése