2011. január 2., vasárnap

Gréti 6 éves lett

A család gyomrának mentesítése végett Gréti szülinapját családilag 30-án ünnepeltük meg. Elmentünk a kedvenc pizzériánkba, ahol persze nem csak pizza van és próbáltuk jól érezni magunkat. :)

Ez nem volt olyan egyszerű, mert délre mentünk, amikor nyit az étterem. És akkor fűtöttek be. A kandallóhoz közel ültünk, de két nőci közvetlen a kandalló elé ült, így semmi hő nem jutott el hozzánk. Így viszont jégcsapok lógtak az orrunkon. Gondoltam, odamegyek és megkérdezem, hogy lefoglalták-e a kandallót, de aztán jobbnak láttam, ha nem szólok be és nem fokozom a hangulatot.

Gréti az elején majdnem leesett a székről. Ha nem kapom el, akkor arccal csapódott volna be, mert a kezeit rendszeresen elfelejti maga elé tenni eséskor. Most is. Mázlija volt, hogy még jók a reflexeim. A végén sajnos nem tudtam menteni a helyzetet, mert ügyeskedésének hála plusz egy pohár boldogítja a kukamezőket.

Krisz idén is a sütödéből vette neki a tortát. Sajnos a sok mászkálás miatt nem tudtunk időben sehonnan rendelni. Vett egyet a családi szülinapra, egyet pedig a barátokkal közösre. És mint minden évben kapott egyet ajándékba. :)

Ez szép és jó, de én nem szeretem ennek a cukrászdának a tortáit. Gej, vajas, édes ... brrrrrrrrr. Ráadásul most csak BUÉK feliratú volt, telis tele pakolva télapó, kunyhó, hóember, virág, gomba, fenyőfa és még ki tudja milyen formákat megjelenítő gumicukor és marcipán díszekkel. Szörnyen nézett ki szerintem. Kb. minden ízlést nélkülözött. Nos, ebből volt 3. :D Nem baj, legalább ettől nem híztam. :D

Csináltam itt is pár képet (bár mostanában a fényképező GÉPET is ritkábban vettem elő).

3 megjegyzés: