2010. november 12., péntek

Repülő autó

Talán múlt héten történt, vagy két hete ... Már nem emlékszem pontosan. A Morning Show-ban arról beszélgettek, hogy Németországban fellógattak egy luxusautót, majd megszavaztatták, hogy ledobásra kerüljön-e vagy sem. Ott a ledobást szavazta meg a nép (pedig ott is megnyerhette volna valaki, ha nem dobják le).

Ekkor jött egy telefonhívás. Valaki felajánlotta a céges kocsiját, úgy hogy egyeztetett a cég tulajdonosaival. Persze, egy autókereskedéssel foglalkozó cég volt. :) Persze simán lehet, hogy előre egyeztetve volt az egész.

Már a műsor végére ott is volt az autó. Nem luxus, nem új, de egy jó állapotban levő járgány (Cirka 3 milla értéket képviselt). Persze, itt is szavazást írtak ki rá azzal a felkiáltással, hogy ha nem kerül ledobásra, akkor kisorsolják azok között, akik nem szerették volna, hogy ledobásra kerüljön.

Sokáig a "dobjuk le" csapat állt nyerésre. De végül a "ne dobjuk le" csapat győzött. Egy nő meg is nyerte. De nem a fellógatott kocsit kapta, hanem egy másikat.

A tömegből kiragadtak egy másik nőt, aki arra szavazott, hogy le legyen dobva. Hogy ez mennyire volt megrendezve, ez is elég kérdéses. Felajánlották neki, hogy ha megváltoztatja a szavazatát, akkor övé lehet a kocsi.

A hangjáról egy komplett tanulmányt lehetne írni. Volt benne gőg, sajnálat, érezni lehetett, hogy sarokba szorítottnak érzi magát. De győzött a gőg, elszántság, következetesség (nézőpont kérdése, ki hogy látja melyik inkább). Közölte, hogy nekik van kocsijuk, bármikor nyerhet/vehet/kaphat másikat és egyébként is, a tömeg egy jó része azért jött, hogy lássa repülni, majd darabjaira esni a kocsit. Persze az indokok között az is szerepelt, hogy nem szeretne segget csinálni a szájából.

Ledobatta a kocsit.

Érdekes szituáció. Kiállt amellett, amire szavazott. Ezért emberek megköpködik.

De az éremnek ott a másik fele, hogy azt a kocsit fel is ajánlhatta volna olyannak, akinek szüksége van rá. Az idei árvizek, vörösiszap katasztrófa sokak autóját is magával ragadta.

Elméletileg mind a két tábornak boldognak kellene lenni. Hisz valaki nyert egy kocsit, illetve a romboláspártiak is láthatták repülni a kocsit. De úgy érzem, hogy mégse teljes a boldogság sokak számára. És ezt is megértem, hisz értelmetlenül dobtak le egy autót 30 méterről.

Egy biztos. A Class FM bebizonyította, hogy rengeteg embert meg tud mozgatni, hisz több, mint 40 000 szavazat érkezett. Ráadásul a mai reggel valószínűleg óriási volt a hallgatottságuk. Marketing fogásnak jó volt. :)

De remélem, hogy legközelebb nem fogják azt is utánozni, ha a németek vagy mások egy embert dobnak le... (Végül is régen a kivégzések is a cirkusz részét képezték.)

3 megjegyzés:

  1. Szia Hella!
    Nahát! Én pont a lényeget nem hallottam és már csak a dobatás ismétlését...
    Őszintén szólva, nekem nagyon nem tetszett ez a dolog. Pont azért, hogy így elpazarolnak valamit, ami érték... Bosszantott. Persze, a Class FM és a felajánló cég tuti, hogy a pénzéznél vannak, na de akkor is...
    Bár én is hasonló körökben mozgok, azért marketing célokért BÁRMIT megtenni számomra nem szimpatikus...
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  2. Nekem sem szimpi, de sajnos hatásos. Ez szándékos provokáció volt. Most este mutatták a Fókuszban a ledobást. Egy húzást kihagytak, azt már nem merték megkockáztatni: nem mutatták szemből a ledobásra voksoló nő arcát. Pedig még téma lehetett volna, hogy a nőt levadásszák FB-on, Iwiwen, micsoda atrocitások érik.

    Ennek a bejegyzésnek is írhattam volna a pénz, pénz, pénz ... címet :S

    VálaszTörlés
  3. Szerintem elég gusztustalan az ilyen műsor.
    Annyi szemetet termelünk a világba, akkora a pazarlás és olyan hülyék az emberek, hogy engem az ilyesmi csak bosszant.

    VálaszTörlés