2010. szeptember 26., vasárnap

Sportnap az oviban

Tegnap délelőtt sportnap volt az oviban. Mázlinkra gyönyörű idő volt még délelőtt. Sütött a nap és 21-22 fok volt.

A gyerekek élvezték minden pillanatát. Amikor már összegyűlt a gyerekek és szülők nagy része, kezdődhetett a bemelegítés, amit Szofi óvónénije vezényelt le. Utána következtek a feladatok, amiket a gyerekek tetszőleges sorrendben végezhettek el: zsákban futás, alagút átmászás, célbadobás, csigahúzás, labdán ülve ugrálás, talicskában tolás (ehhez a szülő is kellett :) ), horgászat, ugróiskolázás.

Az óvónénik felügyelték a végrehajtást és osztották a pecséteket.

Amikor megéhezett a tömeg, fincsi szalámit kenyeret lehetett enni (ingyen).

Volt 2 ugrálóvár is. És mint minden évben, most is megkérték a tűzoltókat, hogy álljanak oda egy kocsival, hadd csodálják meg a gyerekek. Persze bele is ülhettek, felpróbálhatták a sisakot. Ez is nagyon tetszett nekik! Volt olyan kisfiú, aki azért fakadt sírva, mert ki kellett szállnia, :)

A végén nyertest hirdettek és a nyertes egy Balatonszeletet és egy üdítőt kapott ajándékba. Hogy ki volt a nyertes? Hát természetesen minden gyerek. :) És persze minden szülő is, aki részt vett, mert egy csodás délelőttöt tölthetett a gyerekekkel és óvónénikkel. :)

Én meg csak fényképeztem és fényképeztem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése