2010. október 13., szerda

Cicasztori

A cicasztori még nem zárult le.

Tegnapra 2 ember is jelentkezett a cicákért. Az egyik azt mondta, hogy mind a kettő kell nekik. Két gyerekük van, kettő kell. Majd napközben párszor telefonáltunk oda-vissza, hogy egyeztessünk. Először a feleséggel beszéltem, utána a férjjel többször is.


Délelőtt "cicavadászatot" tartottam. Azaz a kis bestiák - mert azok - elbújtak. Végül a szomszéd néni találta meg az egyiket, én meg a másikat. De nem volt egyszerű megfogni, mert nagyon kis vadócok.

Csak azért fogtam meg őket, mert a levél és telefon után úgy gondoltam, hogy délután elviszik. Még Dunakesziig is elvittem volna őket, hogy egyszerűsítsem a helyzetet.

De a beszélgetések alatt rossz érzésem volt. Ezek az emberek csak játékszernek vennék a gyerekeik számára. Amit a pasi mesélt, hogy a fia a szomszéd cicát a fejénél fogva lóbálja, meg hogy a kutyát is veréssel nevelik... ezek kicsit verték a biztosítékaimat. De a sors mindig tudja (majdnem), hogy mi a jó. Este felhívott a pasi, hogy mégsem kell nekik egyik cica sem. Huhhh, megkönnyebbültem. Egyrészről. Másrészről mi a csudát csináljak 2 kiscicával.


A délután folyamán a csajokkal elmentem cicakaját venni, ami egy ilyen kismacskának jó. Ott volt a kedvenc eladóm a boltban, ő segített választani. Végül egy babacicáknak való száraztápot és egy konzervet vettem, hogy ízletesebb legyen nekik. Itthon ezeket egy kis vízzel összekevertem, hogy puha legyen és este óta ezt eszik.

A szürke egész lelkesen eszik, kancsi Julcsi (vöröske, akinek kifelé néznek a szemei :) ) kisebb lelkesedéssel.

Eleinte szörnyen vadak voltak, de estére már a kezemből ettek. Ma reggel levágtam a körmecskéiket (nem tövig!!, csak amennyire egy bent levő cicának szokás).

Most már a kutyával és Hofi cicával is kijönnek.

Tegnap jelentkezett még egy hölgy. Neki a szürke cica kell. Most beszéltem vele, ő sokkal szimpibb volt. Szerintem ő szeretni fogja és gondoskodik majd róla, hogy jó sora legyen. Ő vasárnap jön majd Szürkéért.

Olyan jó lenne, ha kancsi Julcsinak is lenne gazdija.

Bár már előre félek attól, amikor elviszik őket. Ezek a kis büdös bogarak olyan gyorsan befészkelik magukat az ember szívébe.

1 megjegyzés:

  1. Kingának mutattam a cicákat. Nos, hiba volt. :) Azóta a vörösért nyúz minket, de Jani ellenáll. mi most nem bírunk több állatkát befogadni. A mi macskáink is egyre többet esznek, ahogy nőnek, úgyhogy most elég őket táplálni.
    Azért drukkolok, hogy szerető kezekbe kerüljön a macsek, nagyon aranyos! :-)

    VálaszTörlés