2010. szeptember 27., hétfő

Ez sem az én napom ...

Éjjel arra ébredtem, hogy pisilnem kell. Aztán megint éreztem. Először nem akartam kimenni, de végül Szofi átjött hozzánk és mellette képtelenség számomra visszaaludni. Ha ő nem alszik, én sem.

Majd ismét mentem WC-re, ami ekkor már igen kellemetlen volt. Felfáztam ...

Azóta WC-re rohangászok és szívom a fogam, mert fáááááááááj.

Szereztem gyógyszert kora reggel, már csak vényt kell utólag kiállíttatnom róla. :)

Egyszer csak csörög a telefon. Az óvónéni hív...

Csináltunk az ovinak egy Picasa albumot, ahova az ovit érintő képeket töltjük fel. Eddig úgy gondoltam, hogy aktívan segítem majd őket.

Már nem gondolom így.

A hétvégi ovis sportnapon csináltam egy rahedli képet. Igyekeztem mindenkiről 1-2 jó képet összehozni. Nekem nagyon tetszettek a képek, sőt tetszenek is. A rendezvényen jó pár szülőnek megígértem, hogy fel lesznek töltve a képek és ki fogom írni, honnan és hogy tölthetik le.

Kb. 1 napot küttyögött a gépem, mire felmentek a képek. Persze előtte átválogattam, ahol kellett javítottam, beforgattam őket. Ez csupán néhány óra piszmogás volt. Láttam értelmét, örömet szerettem volna szerezni, hát megcsináltam. (Én hülye)

Ja, mivel nem fért fel az össz kép az alap tárhelyre, ezért kibővítettem saját pénzen. (Én hülye) Nem nagy összeg, csupán az elv. Ja, hogy azok is megszivattak, mert az 5 dolcsiból, amiért 20 GB-t adnak, 6 lett (adóval) + 1 csak úgy?!! (Még senki nem válaszolt a panaszos levelemre, hogy miért is vonták le a 7. dolcsit külön ... Gúgliéknek nem számít ...)

Csináltam egy A4 plakátszerűt, amin leírtam, hogy honnan és hogyan tudnak képeket letölteni a szülők. Hülye picsa: persze ki is nyomtattam (saját költségen).

Aztán kiborult a bili. Csörög a telefon. Óvónéni hív, aki addig annyira lelkesedett az egészért. Bocsi, bocsi, bocsi, de le kell szedni a képeket ... Egyik-másik (antiszociális, túldehúdevallásos vagyok) szüle nem járult hozzá a képek felpakolásához.

Mondom nem feltétlen kell a nagyvilágnak látni. Csak bizonyos userek kapnának hozzáférést. Azaz csak a szülők láthatnák. Neeeeem jóóóóó. Mert a többi szülő attól még látja a gyerekéről készült képet.

hjcghsadbcwehbvehjvbhichwuer23udwjcsdlkj cbdfkvnfeé

Majd lenyugszok. Képeket letöröltem.

Csak azt sajnálom, hogy
- a számból picsát csináltam, mert így azok a szülők sem láthatják a képeket, akiknek megígértem ...
- pénzt adtam ki a semmiért ...
- ja, óvónéninek élből nem tetszettek a képeim, mert ő sokkal jobbakat tud ...
- én meg gonosz vagyok a fenti megjegyzésem miatt, de nem érdekel ...

Tanulság: továbbra is bele fogok szarni az ovi ügyeibe, továbbra is egy antiszociális picsa leszek, mert a szocializáció mindig csak bajt, rossz érzéseket hoz.

Ja, valszín csinálok egy másik cetlit, hogy sajnálom, de egyes értelmiségi szülők miatt a képek csupán magán célra készültek, nem tekinthetők meg.

Ha valaki úgy gondolja, hogy kicsit felhúztam magam: NEM TÉVED.

Még nincs vége a napnak!

13 megjegyzés:

  1. En is azt tennem, hogy kiirnam a faliujsagra (ovikapura), hogy par szulo nem jarult hozza, hogy a kepek fentlegyenek a picassan, igy vedve vagy.:)

    VálaszTörlés
  2. Akinek ennyire "nem publikus" a gyereke, az hogy hordja oviba? Zsakot huz a fejere?

    VálaszTörlés
  3. Én is ezt kérdeztem ...

    Még mindig ideges vagyok :)

    VálaszTörlés
  4. Nem lehetett volna csak azt a néhány képet letörölni, ahol az a nem kívánatos gyerek látható volt?
    Én biztos elmondanám adandó alkalommal minimum az óvónőnek, hogy ez enyhén kiszúrás volt nem csak veled, de más szülőkkel szemben is és ne nagyon várja, hogy ezek után az ember jó szájízzel tegyen szívességet.

    VálaszTörlés
  5. Elmondtam ... Hatás: nulla. Le kell törölni. Mondta, hogy kiválogatják a képeket és aztán visszatehetem. Teszi, akinek 5 anyja van. Egy csomó munkám volt vele eddig. Ezután én nem teszem vissza. Teljesen lekötötte a hálózatot.

    Megtettem, letöröltem, de most nyomtatok egy levelet, amit az ovi kapujára fogok kitenni.

    Leírtam, hogy kitettem, leszedették, köszönjük meg annak a pár szülőnek.

    VálaszTörlés
  6. Ja, egyébként az óvónénik sem a problémamegoldó képességükről híresültek el, asszem. Maga az óvónő, akinek van hozzáférése az albumhoz (szerkesztheti), letörölhette volna azt a pár képet.

    VálaszTörlés
  7. Teljesen jogosan dühöngsz, mert az a szülő, akinek nem tetszett, el se tudja képzelni, mennyit melóztál vele.
    Az a baj, hogy mindenhol vannak/lesznek ilyen emberek, és érdekes módon elérik hamar, amit akarnak..., sajnos.
    Próbálj lenyugodni, mert csak magadnak ártasz vele, annyit meg nem ér..., tudom, mondani könnyű.
    Ibolya

    VálaszTörlés
  8. Ibolya, az a vicc, hogy a szüle még nem is látta a képeket! Általánosságban van ellen ...

    VálaszTörlés
  9. Ja, ez komoly érv. Az ilyenekkel nem érdemes küzdeni, segíteni, jót akarni meg pláne nem.
    De legalább egy indokra kíváncsi lennék, hogy mi a gondja vele. Ebből is látszik, hogy az emberi butaságnak/hülyeségnek csak alsó határa van.
    Lehet, hogy egyszerűen csak irigy, mert Te agilis vagy, ő meg lusta, és sokkal egyszerűbb keresztbe tenni a másiknak.

    VálaszTörlés
  10. Én belenéztem a képekbe, és az volt az első gondolatom, hogy valaki tuti bele fog kötni, hogy ne legyen fent a neten a gyerek képe. De elhessegettem, meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg ilyen cirkusz lehet belőle. És ráaádásul annyira egyszerűen meg lehetne oldani! Én is a falra mászok az ilyen hozzáállástól! ez a mi ovinkra pl. abszolút igaz: ha már valami kicsit problámás, akkor kivannak az óvónők, pedig sokszor nem bonyolult megoldani. Az ovis úszás pl. kész krimivé nőtte ki magát, de azt hosszú lenne itt leírni.

    Hella, puffogj csak rendesen, én is ki lennék akadva! nekem sem lenne sok kedvem ezután bármit tenni az oviért. Ilyenkor eltűnődöm, vajon Nyugat-Európában is ilyen a helyzet? Bár, itthon is biztos van sok pozitív ellenpélda.

    VálaszTörlés
  11. Akkor most leirom, hogy hogyan mukodik itt a vilag masik felen a gyerekek szemlyisegi joga. Az iskola kezdeskor, nyomtatvanyon lehet hozzajarulni, hogy a gyerekedrol barmilyen kep megjelenjen az interneten. En pl. nem jarultam hozza, hogy a gyerekemrol kepeket rakjanak fel a netre. Semmi kulonos okom nem volt, de mivel az en gyerekemrol van szo en akarom eldonteni, hogy hol es milyen kepek jelenjenek meg rola. A mai vilagban fontos, hogy egy szulo tudja, hogy a gyerekerol kepek vannak fent a neten. Sajnos itt vannak beteg emberek is. De mint mondtam ezt tolem megkerdeztek akkor, amikor a gyereket beirattam. Az Andris iskolaja szerepelt a tv-ben, felhivtak, hogy hozzajarulok-e, hogy a gyerek benne legyen a musorban.
    Az ovoda es az ovonok felelossege, hogy a kepek megjelenese elott megkerdezzek a szuloket, hogy ki jarul hozza a kepek nyilvanossa tetelehez. Ezzel egy csomo kellemetlenseget megsporoltak volna foleg neked Hella.
    A puffogasod ertheto, de higgadj le es rogton szepnek latod ujra a vilagot. Ez egy lecke volt, amibol tanultal.Tovabbra is legyel olyan kedves, mint eddig voltal.
    A Regi elozo iskolajabn a tanarnok csinaltak karacsonyi ajandekba cd-ket az egesz eves fotokbol. Nagyon kedves gesztus volt:)
    Tunde

    VálaszTörlés
  12. Tündi, igazad van! Nekem csak 1 gondom van. Mivel folyton ilyen falakba ütközök, ezért előbb-utóbb elfogy a kedvesség. És marad a szókimondó (sokak szemében bunkó) egyén.

    Fáradt vagyok attól, hogy az emberek mindig pofon vágnak, pedig csak jót szeretnék. A köszönömöt már el se várom. Csak pofán ne vágjanak. Ja, hogy utólag rájönnek, hogy jót akartam. Így jártak.

    Itt is a hogyannal volt gond. Ha csak azok a képek lettek volna leszedve, amik "problémásak", akkor mindenki boldog lenne. De nem. Most a szülők ott sopánkodnak, hogy nincsenek képek. C'est la vie. :)

    VálaszTörlés
  13. Szia Drága Hella, take it easy.. Könnyű mondani, mi? Ja, ez egy durva tapasztalat volt. meg lehet kérdezni csak ugy magánban (ovinéni nélkül) hogy ki az, akit ez érdekel. S legközelebb igy eljárni, csak gondolom, nem lesz legközelebb....
    Tündéhez csatlakoznék, itt is most kellett aláirni egy papirt, hogy hozzájárulsz-e a gyerekképek közzétételéhez. Hát én hozzájárultam, ilyen tukmány egy anya vagyok:)
    Figyusz, ez jó tapasztalat, de szerintem meg ne add fel! A gyerekeknek tesz jót, ha legalább minimálisan jóban vagy az ovival meg többi -esetleg imbecilis- szűlővel.

    VálaszTörlés