2010. szeptember 26., vasárnap

Mozi

A csajok a hétvégét anyuméknál töltik, így nekünk volt egy szabad esténk. Hát elmentünk moziba.

Mivel nem tudtunk megegyezni, hogy mit nézzünk meg, ezért két filmet néztünk.

Először a Hibrid című filmet néztük meg. Hááát, nem lesz a kedvencem. Mondjuk én eleve nem szeretem az olyan filmeket, amik negatívan hatnak az idegeimre. :)

A film 16-os karikával volt ellátva, de szerintem a 18-as karika simán mehetett volna.

A mögöttünk ülők szerintem "imádtak", mert folyton előre megjósoltam, hogy mi fog történni. Nagyon kikövetkeztethető volt. És undorító. Úgy ért véget, hogy egyértelműen lesz folytatása, ami hasonlóan gusztustalan lesz. És azt hiszem, megjósolható a folytatás is. 2 féle folytatást tudok hozzá elképzelni. Szerintem tuti, hogy azoktól nem fognak eltérni.

A plakát számomra megtévesztő. Az egy kedves, nyugodt hangulatot áraszt. A film nem. Pont azt a jelenetet tették plakátra, amikor elkezdődik az igazi vérengzés.

Pont mikor vége lett, akkor kezdődött a másik, a Nagyfiúk. Nem kellett messze rohannunk, csak a szemközti terembe. Erre sokkal többen voltak kíváncsiak. Már régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet. Sok mosolyogtató jelenet volt benne, de még az én túlfejlett humorérzékemmel sem sikerült röhögőgörcsöt kiváltania. Aranyos, jópofa, de ennyi.

Persze, szigorúan az én véleményem szerint.

Elkezdték beharangozni az apádra, illetve vejedre ütök című filmek 3. részét is. Ez az Utódomra ütök címen fog futni. Erre kíváncsi leszek, mert az első 2 rész nagyon tetszett.

1 megjegyzés:

  1. Nemreg neztuk meg az apadra utok 2tot, vagy nem tom mi a cime, amiben Barbra Streisand is jatszik, raadasul magyar-angol nyelvu dvdket lehet itt kapni/ kolcsonkapni,,, ugyhogy attol fetrengtunk a rohogestol :)
    kivancsi vagyok a 3.reszre.
    de meg jobban az Eat,pray and Love-ra!!!! Juhu!!

    VálaszTörlés