2010. július 12., hétfő

Repülő hétvégék

Ez a hétvége is nagyon gyorsan eltelt.

Pénteken Krisszel elmentünk moziba. A Drágán add a rétedet című filmet néztük meg. Lényegében az elejétől úgy ültünk, hogy az arcunkra merevedett a vigyor. Ez csak akkor tört meg, amikor hangos röhögésbe váltottunk. Az összes nézőnek nagyon tetszett, most legalább nem csak az én nyerítésemtől visszhangzott a terem. :D A végén az egyik néző megjegyezte, hogy jöhet a 2. rész. :) Komolyan, még mindig vigyorgok, ha eszembe jutnak részletek. :)

Szombaton elmentünk a csajok után Jászszentandrásra. Gréti a héten 2 nap is lázas volt, de igazából semmije sem fájt. Aztán a láz elmúlt, majd állítólag begyulladt a szeme és a füle. Ebből semmi sem látszott mire leértünk. Anyum szerint csak "takarítónénis" betegség volt. Azaz, amikor anyum beszélgetett a takarító nénivel és mesélte, hogy Gréti lázas volt, akkor a néni rákontrázott, hogy az unokájának be van gyulladva a füle és a szeme. Persze ezt Gréti is hallotta és nemsokra rá, ő is fájlalni kezdte ... Nem is hipochonder ...:)

A lényeg az, hogy jól van.

Szofi időnként hiányol engem, de főként csak este, amikor unatkozik az ágyban. Amúgy egész nap leköti őket anyum. Sokat fürdenek, rengeteget pancsolhatnak a sátor közelében levő csapnál, van a sátornál egy kicsi medencéjük is, hogy beleülhessenek akkor is pancsizni, amikor nem a rendes medencében vannak. Sokat rajzolnak és színeznek. Szofi is megtanult színezni, most már képes a vonalakon belül maradni. Rájött, hogy a vonalaknak célja van. :)

Egyébként, amikor beszélek velük telefonon, akkor Szofival így néz ki egy beszélgetés.
-Szia Szofi!
-Szia anya! Jó voltam, ettem, kakiltam, aludtam, fürödtem. Szia anya... :D

Ilyenkor, ha kérdezek, elnyammog valami ühümöt, aztán már tenné is le a telefont, hogy Gréti nehogy tudjon velem beszélni. :)

Szombaton már este haza is jöttünk. Nem maradtunk, mert hát a ház körül is 1001 dolog van és Krisznek is dolgozni kellett vasárnap.

Míg Krisz vasárnap dolgozott, nekiálltam ablakot pucolni. Már rég esedékes lett volna, de addig, amíg túrtuk a földet és poroltunk, nem láttam értelmét megcsinálni. De most kész van!! Csupán néhány órácskába telt ... :) Nem baj, legalább edzettem. :)

Estére Krisz egy üzleti vacsit beszélt meg egy tajvani beszállítójukkal. Mivel nincsenek itthon a csajok, engem is vitt. Dunakeszin a Part Caféba ültünk be. Hmmm, kivételesen nagyon jókat sikerült rendelnem és a kissé dekoncentrált pincérnek sikerült a megfelelő kajákat is kihoznia.

Gondolom nem volt neki egyszerű, de abszolválta. A rendelésfelvételnél is komoly gondjai voltak. Legalább 3x egyeztettük, hogy ki mit kér. Az innivaló rendelésemnél kicsit tévedett, de szerencséjére nem vagyok válogatós, ittam, amit kaptam. :)

A társaság jó volt, jót beszélgettünk.

Még pénteken a mozi előtt vettünk egy könyvet nekem. Stephen King Under The Dome című könyvét. Már rég olvastam tőle bármit is. Esténként azt olvastam, olvasom. Tudtam, hogy a könyvei nem a finom lelkű olvasóközönséghez szólnak, de ennyire véres kezdésű könyvét még nem olvastam. De legalább nem unalmas helyszínleírással kezd. :)

A könyvesboltban megláttam egy gyerekkönyvet, ami régi emlékeket idézett fel bennem. Ugyanolyan kiadás volt, mint a régi. Most nem vettük meg, de szerintem legközelebb megveszem a Sehány éves kislányt. Ha másért nem, hátha az emlékek miatt.

Ez a hétvége is elrepült. De lényeg, hogy jól sikerült és tartalmasan telt.

2 megjegyzés:

  1. Mi az egyik itteni mekiben jartunk ugy a rendelesfelvetelnel, hogy a hetvenhetedik elmondas utan valami mast kaptunk, mint amit kertunk. Visszavittuk es megkapuk azt, amit kertunk es kaptunk vissza penzt is a kellemetlensegert. Az uditosautomatajukbol meg csak sima viz jott, de ez csak akkor derult ki, amikor jol beleszivtam a szivoszallal. Mind a nyolc poharat visszavittuk (ket vendeg is volt velunk), hogy legyenek kedvesek kicserelni. Sztem az elado kiscsaj mar a pokolba kivant minket.:)

    VálaszTörlés
  2. A sehány éves kislány nekem is megvolt:) Szépek voltak benne a rajzok és kulturáltan adták elő benne a terhességet és a születést.
    Tünde

    VálaszTörlés