2010. június 19., szombat

Meggy

Hétfőn megbeszéltem az egyik szomszédasszonnyal, hogy kimegyünk a telkükre meggyet szedni. Ő is jól jár, mert nem rohad minden a fákon, és mi is, mert ehetünk meggyet és nem kell érte 800-1000 Ft-ot fizetni.

Kedden, miután felszedtem a gyerekeket, és Krisz is hazaért, kiugrottunk meggyezni. Kriszt csak véletlenül csöppent bele. Kivételesen előbb jött haza, ráadásul mikor elindult telefonált a munkahelyéről (mázlijára), mert a telefonját és a kulcsát is itthon feledte, ülhetett volna morogva az ajtó előtt.

Mindenki serényen szedte a cserit és a meggyet. Volt miből válogatni, hisz 15 meggyfa van a telken, ahonnan csodálatos panoráma tárul a Dunára és az egész városra.

No, ennél a pontnál meg kell jegyeznem, mielőtt valaki meggyanúsítana, hogy mi csak a gazdag burzsoákkal barátkozunk. Nem, szomszédaink egy nagyon szerény házikóban laknak és a telek számukra tényleg csak telek palota nélkül. Már sok-sok éve vették azt a telket, amikor még szántóföldek és gyümölcsösök voltak arrafelé. Mázlijunk van, mert mostanra kiépült a terület (nyilván már nem is annyit ér, mint régen, de az élethez cseresznye is kell) és szinte az utolsók között őrzik meg a telek gyümölcsös jellegét.

Szóval leszedtünk 2 ládányi meggyet és egy kis cseresznyét, amit itthon elosztottunk. A mi részünkből vittünk a szülőknek és a barátok is kaptak.

A maradékot Krisz bevitte a konyhába. Reggelre az asztalon és a földön kukacok mászkáltak....

Szerdán jött a nehezebb része... 3 órán át ácsingóztam és magoztam a cuccot, ami telis tele volt kukaccal. :S Minden szemből legalább 1, de több esetben 2 kukacot műtöttem ki. Aznapra elegem is lett belőle, egyszerűen betettem a hűtőbe.

Nem igazán kedvelem a kukacokat. Magozás közben azon agyaltam, hogy ha minden egyes szemnél felvisítok, mikor meglátom a kukacot, mit szólnak a szomszédok ... Vagy azt hitték volna, hogy valami bajom van, vagy azt, hogy nagyon jó nekem. :)

Csütörtökön csináltam egy adag meggylevest belőle, aminek Grétinél nagyon nagy sikere volt. Szofi csak megvetően ránézett és meg se kóstolta.

Pénteken ismét meggyes nap volt. Mivel még sose csináltam rétest, ezért megkértem a szomszédasszonyt, hogy mutassa meg, hogy kell. Aztán, amikor láttam, hogy milyen egyszerű (félkész tésztából), akkor már pikk-pakk ment, 2 tepsiig meg sem álltam. :)

Holnap, ha az idő engedi, lehet, hogy elmegyünk szedni még egy adagot. Végül is mikor szedjük, ha nem most.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése