2010. május 4., kedd

Gréti foltja

1 vagy 2 évvel ezelőtt - már nem emlékszem pontosan - Gréti homlokán megjelent egy fehér folt. Ez immáron majdnem a fél homlokát elfoglalja. A fehér folton belül van pár barnás anyajegy neki, olyan, mintha oda koncentrálódott volna az összes, máshonnan eltűnt pigment.

Krisz mostanság együtt dolgozik egy bőrgyógyásszal, párszor már emlegette. Kértem, hogy kérjen hozzá időpontot, hátha van rá valami ötlete.

Tegnap mentünk el. Grétit ugyan nem zavarja a folt, de már nagyon várta, hogy mehessünk és ő lehessen a középpontban. :)

Krisz eddig csak a keresztnevén emlegette a dokinőt. Amikor odaértünk és megláttam a klinika vezetőjének vezeték nevét, valami gyanús lett. Majd megláttam a dokinőt és összeállt a kép. Gyerekkorunkból ismerjük egymást. Amikor mondtam Krisznek, nem hitte el, pedig sose hazudok. :)

Amikor beléptünk a rendelőbe és Krisz be akart mutatni minket egymásnak, akkor a dokinéni közölte, hogy ez a lépés fölösleges, mi kicsit régebbről ismerjük egymást. :)))

Grétit megnézte, vizsgálgatta a fehér foltot és közben kérdésekkel bombázott minket. Van-e a szervezetében bárhol gyulladt gócpont, amiről tudunk, van-e ilyen másnak is a családban, ami nem korral járó bőrkifehéredés, esetleg van-e autoimmun beteg a családban, mert az így is jelentkezhet, mivel örökletes lehet az autoimmunitásra való hajlam stb. stb.

Szerinte ez vitiligó. A szervezet, egyenlőre nem tudni miért, nem tud ott festékanyagot termelni.

Most el kell vinnem Grétit teljes laborra és gégészetre. Illetve végigkérdeztünk mindenkit a családban, nem e tud családon belül autoimmun betegségről, fehér foltos bőrről.

Aztán ahogy itt ülök, valami felsejlett, ami ott nem jutott eszembe. Nekem a lábamon van egy fehérebb folt, de az ott sose okozott gondot, mindig elkönyveltem, mint fehér anyajegy. :) De nekem legalább nem a homlokomon van ...

Szóval akár örökölhette is, de majd legközelebb, amikor visszamegyünk az eredményekkel, megkérdezem, hogy elképzelhető-e, hogy az is ilyen. Ebben az esetben nincsenek sajnos jó esélyei, mert akkor csak felnőtt korában gyógyszeres és fényterápiával hozhatók működésbe némi eséllyel azok a pigmentsejtek.

Addig is próbálkozunk, ahogy a dokinéni javasolta. Van egy krém, Vitrix, ami az ilyen foltokat jó eséllyel eltüntetheti (ha nem öröklött). Mondta, hogy drága, de amikor a pénztárnál álltunk, meg kellett kapaszkodnom. Több, mint 9000 Ft volt egy tubussal! Legalább fél évig kell kenegetni és akkor kiderül, hogy van-e hatása. Remélem lesz!

Még egy dolgot javasolt. Egy "naptej stifttel" (olyan, mint egy szájrúzs, de naptej hatóanyag van benne) kell kenegetni neki a foltot, nehogy a napfény hatására tovább foltosodjon. Így reggel stiftelünk, este krémezünk. Gréti élvezi, mert szerinte ez olyan csajos. :)

4 megjegyzés:

  1. Nekem is van egy ilyen foltom, csak a hasamon. Kb. három centi átmérőjű, közepén anyajeggyel, kicsit idősebb voltam, mint Gréti, mikor jelentkezett. A bőrgyógyászok nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, bár még a mi gyerekkorunkban - bocsánat, az enyémben - nem volt slágertéma, hogy a bőrünkre vigyázni kell. Én nem is vigyáztam, fiatal koromban szép barnára süttettem magam - a foltomat pirosra - minden nyáron. Mostanra elmúlt a folt is, az anyajegy is, de magyarázatot nem tudok rá. Na, most jól kiokosítottalak!

    VálaszTörlés
  2. Ezen jót kuncogtam! :))) Lehet, hogy ez egy Gréta specifikus jelenség. :))))))

    Remélem, a kisasszony is ilyen mázlis lesz, mint Te voltál!

    VálaszTörlés
  3. Ez legyen a legkisebb problémája! Egy kis fru-fru meg nem árt senkinek.

    VálaszTörlés
  4. Így van! :)
    De azért kivizsgáltatom, nehogy egy gyulladás előjele legyen (amit a doki mondott).

    VálaszTörlés