Hosszú hétvége

A hosszú hétvégét egyik barátnémnak köszönhetjük. Ajcsiba kaptam egy családi wellness hétvégét. Ami már nagyon ránk fért.

Szombaton a ceglédi Aquarell hotelba utaztunk, ami egy nagyon szép, igényes szállodának bizonyult. Egy strand és élménypark mellett épült, de a szállodában is van 3 medence, ami számunkra bőven elegendőnek bizonyult.

Ráadásul nem kellett 1 ágyban szűkösködnünk, hanem 2 egybenyitható szobát kaptunk, így a csajok külön ágyban tudtak aludni.

A szombati nap igen későn értünk oda, a csajoknak totál leesett az álla, annyira tetszett nekik az egész. Folyton azt hajtogatták, hogy ez gyönyörű, ez csodálatos. :))

Egy nagy pancsi után már a vacsi jött, aztán egy kis séta, végül alvás. A vacsi alatt két esemény is közbejött. Pont amikor elmentem Grétivel kaját választani a svédasztalhoz, Szofi előadta magát. Egy hatalmasat pukkantott. Erre mindenki odanézett a környékről és mindenki azt hitte, hogy Krisz volt. Krisz viruló fejjel mondta Szofinak, hogy ezt azért nem kellett volna. Persze ilyenkor ez a legrosszabb, amit lehet tenni. :)

Mikor már majdnem végeztünk az evéssel, Szofi rácsapott az egyik kanálra, ami a szomszéd asztalig repült. Ekkor menekülőre fogtuk, nehogy más is így járjon. :)

A vasárnap kicsit eseménydúsabb volt, bár semmit sem vittünk túlzásba. Lényeg a pihi volt. Fürciztünk délelőtt és délután is, hisz a csajok azt élvezték a legjobban. A kettő között pedig elmentünk Szolnokra sétálni egyet. Ennek egész jó kis főteret csináltak, egy olyan szökőkúttal, aminek a vízsugarai között lehetett rohangászni. A csajok persze nem hagyhatták ki. :)

A délutáni fürdés során kipróbáltuk a gyógyvizes medencét is. Krisz elmagyarázta Szofinak, hogy ez gyógyvíz. Mire Szofi közölte, hogy rendben, akkor most meggyógyítja a popsiját ... :))) (beütötte valahova és volt rajta egy lila folt).

Miközben a csajok Krisszel a játszószobában tomboltak, addig kipróbáltam a konditermet. Volt egy futógép, taposógép és bicikliszerűség is. Totál csili-vili jószágok voltak. :) Kiírtak mindent: mennyi ideje, milyen sebességgel csinálom, milyen ütemet kellene tartanom, hány kalóriát égettem, stb. A futópadon elég vicces szituba kevertem magam. A 10 km/órás sebesség még elment. Nem azt mondom, hogy nem izzadtam, mint az állat, de még bírtam. Gondoltam, gyorsítok kicsit. Ja, véletlen élből 11 km/órára állítottam a sebességet. 1 km/óra ide vagy oda, nem mindegy? Nem!! Határozottan nem. :)) Azt hittem elrepülnek a lábaim. Alig győztem kapkodni, nehogy begyűrjön a gép. :) Közben azon gondolkodtam, hogy fogom elengedni egy kézzel a kapaszkodót, hogy lejjebb vegyem a sebességet. Illetve azon is agyaltam, hogy tudok leugrani végső esetben. :))

Kapdostam egy ideig a virgácsaim, aztán nagy elhatározással az egyik kezemmel elengedtem a "majrévasat" és próbáltam gyorsan legalább 10 km/óráig visszatornázni a sebességet a kezelőpanelen. :) Közben oda-vissza szívbajt kaptam. :) A kézfejemen folyt a víz. :)

Mikor elmondtam Krisznek, akkor elmesélte, hogy egy ismerőse rendszeresen futópadozik. Neki a 17 km/óra sebesség meg se kottyan ... Van még hova fejlődnöm asszem. :)

Ma még pancsolt egyet a csapat, aztán hazajöttünk. Jól éreztük magunkat.

Képek nem készültek, mert Krisz a bőröndbe tette a gépet és nem a táskámba. Így az persze ott is maradt mindig.