Szofi és az alvás

Szofinak ennyi időt adtam az átállásra. Azaz abban reménykedtem, hogy ha egy következetes, szigorú rendszerhez szoktatjuk, akkor elmúlnak az alvásproblémák és rohamok.

Talán enyhültek. Talán. Szofi külön alszik a saját ágyában. Nem kellek már az elalváshoz és ez nagy szó. Szó nélkül elmegy az ágyába és fekszik. Azt nem állítom, hogy rögtön elalszik, mert olyat nem szokott. 1-másfél óra kell neki ahhoz, hogy el tudjon aludni.

Ezután rendszerint 2-ig vagy 3-ig alszik, aztán ébred. Ilyenkor általában átjön hozzánk és közénk fekszik. Nem kiabál, nem csinál rosszat, de nem alszik. Nekem ennyi pont elég, hogy én se tudjak rendesen aludni. Képtelen visszaaludni. Gyakran csak akkor alszik el, pontosabban aludna el, amikor már kelni kell.

Ennek ellenére jellemzően energikusan ugrik ki az ágyból, csak nekem okoz nehézséget a felkelés.

Ezeken az éjszakai órákon még mindig vannak rohamok. Talán nem olyan hevesek, de vannak. Bár kábultan egyre kevéssé tudok odafigyelni rá. De ha változik a légzése, akkor tudom, hogy roham van.

A nappali rohamok száma jelentősen csökkent, de nem szűnt meg. Végül úgy döntöttem, hogy nem várok tovább. Ehhez persze némi noszogatás is kellett, mert én elég rosszul viselem az orvosokat. Szerdán betelefonáltam a Heim Pálba, ahol az asszisztens pár kérdés után adta az egyik doktornőt, aki már másnapra kérte, hogy menjek be.

Szofit nem kellett vinnem, csak a felvételt, amit készítettünk róla.

Reggel SZAKADT A HÓ..... Mi pedig már feltetettük a nyári gumikat. Hurrááááá ....

Végül gond nélkül bejutottam a kórházba. A kórházban előbb a kartonozóba kellett mennem, ahonnan felküldtek a szakrendelőbe. Ez egy "élmény" volt. Egy nagyon hosszú, ablak nélküli folyosó. A folyosó két oldalán szinte végig ajtók voltak, mindenhol mást vizsgáltak. Középen embertömeg várakozott. Sokan leülni se tudtak. Tisztára olyan érzésem volt, mintha egy katasztrófa filmet néznék, és ott egy olyan utcát látnék, ahol emberek hordóba rakott tüzek körül várják a jobb időket.

Helyenként árusok ültek lekopott asztalkák mellett és próbálták eladni portékáikat: szemüvegek, cipők, stb.

A 123-as szobát kellett megkeresnem. Ahogy mentem a folyosón, jött a a 125, 124, 122, 121 .... Nézek jobbra, nézek balra, nézek egyenest: 123-as nem volt. Legalábbis ott nem. Gondoltam, mit veszíthetek, elmentem a folyosó végére, ami azért még odébb volt. És láss csodát, ott volt a 123-as. Érdekes logika ... :D

Pár perc várakozás után szólítottak. Kérdezték, hogy kivel egyeztettem időpontot. Amikor mondtam, akkor közölték, hogy rossz helyen járok, mert az a doktornő csak osztályon rendel. A szakadó hóesésben átbaktattam a másik épületbe, ahol a neurológia volt. Rögtön meg is lett a doktornő, akivel kis várakozás után, megnéztük a felvételt.

Egy dolgot nagyon nehezen értett meg: Szofi ilyenkor nem alszik, ébren van. De a rohamok alatt "nincs ott". A rohamokból ki lehet ő billenteni.

Miután megnézte a felvételt, közölte, hogy fogalma sincs, hogy mi ez, ilyet még nem látott. Hurrráááááááá ....

Minden esetre április 2-re tudott egy időpontot szerezni EEG-re. Akkor majd bent kell aludnunk. Pontosabban Szofinak aludnia kellene, nekem meg nem lenne szabad elaludnom, mert feljegyzéseket kellene készítenem róla. Asszem könnyebb feladat lenne fordítva.

Szeretné, hogy ne csak EEG készüljön, hanem videofelvétel is. Viszont a kórház nem tud kamerát biztosítani ... Most arra vadászok, hogy legyen egy olyan kamera 1 éjszakára, ami sötétben is képes felvételt készíteni.