2010. március 23., kedd

Down nap

Minden év március 21-dikén van a Down Világnap, amit immáron Magyarországon is megtartanak.

A tavalyi év folyamán elindult egy új programsorozat. Minden évben március 21-dikén a Down Egyesület a Vígszínházban egyfajta gyereknapot tart. A gyerekek kacajától lesz víg a színház.

Mindenfelé lufifújó és hajtogató bohócok, arcfestők, kézműves foglalkozások, legosarkok voltak az épületben. A színházteremben gyerekeknek szóló zenéket játszott az Alma, a Makám és a Bojtorján együttes, amiket kicsik és nagyon együtt énekeltek.

Mindenki nagyon jól érezte magát.

Fantasztikus, ahogy a Down Egyesület azon dolgozik, hogy közelebb hozza a Down gyerekek, felnőttek világát az egészségesek világához. Igyekeznek elérni, hogy a társadalom fogadja be őket, értse meg, hogy ők is ugyanolyan szeretetre méltó, rengeteg szeretetet adni tudó emberek, mint bárki más. Próbálják megszüntetni az emberek előítéleteit, félelmeit és igyekeznek támogatni a Down babás családok életét.

Lányaim azt se tudták, hogy melyik foglalkozásra menjenek előbb. Végül előbb zenét hallgattunk, majd gyöngyöt fűztünk, bábot készítettünk, arcot festettünk és végül, amikor már kellően fáradt volt a társaság ettünk és ittunk.

Reggel Gréti még azon problémázott, hogy mozi menjünk, vagy a Down napra. Végül a bohócok és az Alma együttes meggyőzték, hogy a Down nap sokkal érdekesebb, egyszeri élmény, nem mehetünk bármikor. Mikor távoztunk a rendezvényről, akkor lelkendezve közölte, hogy örül, hogy ide jöttünk, nagyon jól érezte magát.

Köszönjük a szervezőknek, hogy ilyen klassz programot hoztak össze!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése