2010. január 3., vasárnap

Karácsony 2009. és Prága

Ez a karácsony is elmúlt, sőt kezdődnek a dolgos hétköznapok. Karácsony előtt az ember megfogadja, hogy mi mindent fog csinálni. Aztán persze a tizedét sem sikerül megvalósítani.

Eleinte úgy tűnt, hogy fehér karácsonyunk lesz, de persze a végén most sem jött össze. Karácsony napjára nemcsak elolvadt a hó, de még a locspocs is felszáradt.

Krisz még 23-dikán is céges buliban volt. Meg az előtte levő 2 napon is... 23-dikán legalább időben ért haza és sikerült még éjjel feldíszítenünk a fát, amit még a hétvégén megvett.

Kértem, hogy ne nagy fát vegyen, úgyse leszünk itthon az ünnepek alatt túl sokat, de kérésem süket fülekre talált. Végül egy 3 méternél is magasabb fát hozott haza. Igaz a belmagasság csak 2,80 és még talpa is van a fának. Nem baj, levágtuk a tetejét.

Mivel Szofi csak velem hajlandó elaludni, ezért ő is segített a fa díszítésénél. Gréti persze aludt, ő még úgy tudja, hogy a Jézuska hozza a fát.

Reggel Gréti nagy szemekkel leste a fát, majd közölte, hogy akkor ő most körbenéz, hátha talál valahol nyomokat, amiket a Jézuska hagyott, miközben itt ténykedett. Mikor az ajtó közelében meglátott egy tűlevelet, felkiáltott. "Találtam egy nyomot! A Jézuska egy szőrszálát." Alig akarta nekem elhinni, hogy az csak egy tűlevél a fáról. :)))

Délelőtt a két csajszi anyuméknál volt, megünnepelték velük a karácsonyt. Eddig mindig náluk ünnepeltünk, ez volt az első év, hogy máshogy alakultak a dolgok. A nyári események óta Krisz és apum nem beszél egymással, így már nem tudunk feljárni hozzájuk (ünnepekkor sem). :(

Délután hazahoztam a lányokat. Vacsi után egymás után kibontottuk az ajcsikat. Miután leülepedett a vacsi, elmentünk anyósomékhoz, ahol szintén mindenki megkapta a maga ajándékát.

Pár ünnepi kép:


25-dikén a nap eleje teljes nyugiban telt, csak Krisz bátyáék jöttek karácsonyozni. Délután bementünk Pestre és megnéztük a Disney On Ice jégrevüt. Gréti nagyon lelkes volt, fogadkozott, hogy ő legalább 1 hétig erről fog álmodni. Szofit annyira nem kötötte le a dolog, ő látványosan unatkozott.

Mint ahogy korábban már írtam, a jegyeket nyertük. Sajnos a jegyek nagyon rossz helyre szóltak. A VIP szektor mögötti első sorba, a legeleslegeslegszélére. Így az előadás egy részét nem láthattuk. :( A második felvonás kezdetekor megsajnált minket a biztonsági őr, aki a VIP szektor egyik bejáratát őrizte és szólt, hogy üljünk oda a majdnem üres VIP szektorba. Innen már sokkal jobban lehetett látni, de véleményem szerint a VIP szektor sem volt a legideálisabb hely. Ők ülhettek legközelebb, de a felső színpadon levő előadás onnan is rosszul látszott.

Sebaj, ezt is láttuk, Gréti boldog volt.

26-dikán útrakeltünk Prágába. Odafelé mind a két csaj egész jól viselte az utat. Mivel a nap kellős közepén indultunk, ezért már esteledett mire odaértünk. Vacsiztunk egyet, majd eldőltünk aludni.

Első nap bemetróztunk a belvárosba. A csajoknak az igazi élményt a metró jelentette, addig sose metróztak. A metrón nagyon jót nevettünk. Nézegettük a térképet, hogy hány metróvonaluk van és hol vannak átszállási lehetőségek. Amikor is nagy "bölcsen" megjegyeztem, hogy 4 metróvonal van. A negyedik a kék. Krisz felröhögött és felhívta a figyelmem az apró tévedésre ... Az a folyó ... :))))))))))

A metrózás után Gréti csak nyűglődött. Fázott, fájt a hasa, a lába, mikor mi. Szofi végig velem cipeltette magát és maximum fél órát bírt ki pisilés nélkül. Folyton kanálist vagy egy-egy fa tövére igyekeztem vadászni, hogy viszonylag kulturált módon pisiltethessem meg, ha már WC nincs.

Első nap megtaláltuk a Nemzeti Múzeumot, a Vencel teret, a Lőpor tornyot, a György tornyot és természetesen megtaláltuk az egyik legújabb, legnagyobb bevásárló központjukat, a Palladiumot. Ott is sétáltunk egy kicsit, hogy felmelegedhessünk.

Mivel Szofinak aludnia kellett délután, ezért visszamentünk a szállodába. Szofi útközben a metrón elaludt, így még nehezebb volt cipelni...

A következő napon elmentünk Karlovy Varyba. Természetesen egy fürdőt sem sikerült megtalálnunk. :) Hiába írta be Krisz a GPS-be a címeket, a megadott címeken csak házak voltak, fürdőt nem találtunk. Az ivócsarnokok közül csak 1-et találtunk meg, de sétáltunk egyet a folyó partján és találtunk egy utcát, amiben szebbnél szebben felújított épületek álltak. Persze java része szálloda és apartmanház volt, nem véletlen voltak felújítva.

Miután kisétáltuk magunkat és a hasunkat is megtömtük, visszaindultunk Prágába. Útközben volt egy kis izgalom, mert előttünk pár kocsival baleset történt és le volt zárva az út. Szerencsére gyorsan megszüntették az útzárat és mehettünk tovább.

A harmadik napon ismét Prága belvárosát vettük célba. Korábban azt hallottuk, hogy kocsival nem érdemes a belvárosba menni, mert nehéz parkolni. A bevásárlóközpontban, amit találtunk, viszont van parkolóház ... :) Természetesen immáron kocsival mentünk be. Nem volt olcsó, de nem drágább ment Pest belvárosában parkolni. Kb. 400 Ft-ra jött ki 1 óra parkolás.

Ezen a napon megtaláltuk az Óvárosi főteret, a Tyn templomot, a csillagászati órát, az Óvárosi kaput és a Károly hidat is. Mivel a Károly híd egy részét felújítás miatt lezárták és csak egy keskeny sávon lehetett sétálni rajta, ezért inkább nem küzdöttünk a tömegben. A lányok tűréshatárát ismét elértük, ezért visszamentünk a szállodába.

Este elmentünk a helyi IKEÁba venni 1-2 dolgot, ami a szilveszteri bulihoz még kellett és persze vacsiztunk is egyet. Azok a húsgombócok ... nyammm :))

Utána még beültünk egy kávézóba, ahol a gyerekek csokizhattak, meg játszhattak. Ahogy kiléptünk, elkezdett szállingózni a hó. Majd pikk-pakk komoly havazás lett belőle. Egész éjjel szakadt a hó, de szerencsére reggel már olvadt is.

Éjfélkor valami motyogást hallottam, hogy valakinek vérzik az orra. Előbb Szofit néztem, neki nem vérzett. Krisznek sem. Maradt Gréti. Neki ömlött, de nem ugrott ki az ágyból, így a matrac is véres lett. A csapnál próbáltam hideg vízzel hűteni a halántékát és az orrnyergét, de üvöltött és egyre durvább hisztibe lovalta magát, így nem akart elállni. Majd Krisz vette át és hosszas küzdelem után elállt a vérzés. Közben a matracból is igyekeztem kimosni a foltot. Persze Szofi is felébredt, így hajnali fél 5-ig nem tudtunk aludni...

10 körül indultunk haza. Mivel útközben többször megálltunk, ezért csak fél 7 körül értünk haza.

Ami megfogalmazódott bennem a látottak kapcsán: egy fikarcnyit sincsenek előrébb mint mi. Mondhatnak, amit akarnak. Az autópályájuk nagy része szörnyű minőségű. Nagy része olyan, mint az M7 volt nálunk. A többi út is kátyús. Prága és Karlovy Vary között nincs autópálya, de még normál minőségű út se. Már Prága közvetlen környékén levő települések is nagyon rossz állapotúak, sokan élnek nagyon szegényen.

Prágában és Karlovy Varyban is csak az van felújítva (vagy az se), ami látványosság. A többi kopott, rendezetlen.

Prága sem szebb, még többedszeri megtekintésre sem, mint Budapest. De sokkal jobb marketinggel bír.

Egész Prága - na jó, leginkább csak a belvárosi részek - különböző méretű macskakővel van kirakva. Az úttest és a járda is. Hihetetlenül rossz ötlet! Azon gyalogolni embertelen. Szerintem.

Lényeg: jó volt kimozdulni kicsit és nem egész nap a billentyűket püfölni, főzni, mosni, takarítani, vasalni.

Miután hazaértünk nekiálltam, előkészítettem a szilveszteri kaják egy részét, elindítottam a mosások sorozatát, stb. stb... Ezzel elkezdtem visszazökkenni a hétköznapokba.

Pár prágai kép:

4 megjegyzés:

  1. Hello, Búék Nektek!
    Mi egy Húsvétot "töltöttünk" Karlovy Vary-ban.A fürdöt mi sem találtuk meg, a szállás szörnyü volt, a város szép de elég egy óra belöle, az autóval nehéz parkolni vagyis nem lehetett az óvárosban hagyni éjjelre és tele volt oroszokkal.Mintha a múltba mentem volna vissza.Így másnap hazajöttünk.Így Prága szép a fotókon, de megfogattam ide többet nem akarok menni!
    Üdv.,Nektek
    Nori

    VálaszTörlés
  2. El tudjátok képzelni, mekkora csalódás volt a Melbourne-i IKEA-ban a húsgombóc? Teljesen más íz...

    VálaszTörlés
  3. Ne mááááááá! Prágában ugyanolyan finom volt! Nyammm :)

    VálaszTörlés
  4. Olyan boldognak érzem magam a házasságomban, miután OGODO doktor visszaküldte a férjemet, aki elvált velem 6 hónapig. Am GABRIELA név szerint. Még ha szájam is van a testemen, nem lesz elég, hogy köszönetet mondjak OGODO doktornak az életemben nyújtott segítségért. A férjem elválasztott velem a 6 hónapig és fájdalmaiban és fájdalmaiban volt vele. Szóval mindenhol kerestem segítséget, de semmi sem dolgozott ki, amíg nem találkoztam Doktor OGODO-val, akivel kapcsolatba léptem az interneten. Megmagyaráztam neki a helyzetemet, és megígérte, hogy a férjem 24-48 órán belül visszakerül hozzám, ameddig a szívem még mindig verte őt. Hittem benne, és varázslatot készített nekem, és a férjem pontosan akkor hívott, amikor OGODO doktor mondott. Ő könyörgött, és azt mondta, hogy szüksége van rám, és most újra boldogan élünk az elmúlt 9 hónapban. Mindenki ott, aki elolvassa a cikket, amely segítségre van szüksége, lépjen kapcsolatba vele ... E-mail. Dr. OGODO az ogodomikespells@gmail.com címen további információért
    Ha te vagy ott, átmensz ezen
    az alább felsorolt ​​problémák is tökéletesek
    (1) Szeretné, ha az ex?
    (2) mindig rossz álmod van?
    (3) Szeretne támogatni az irodádban?
    (4) Szeretné, hogy a nők / férfiak után futhassanak?
    (5) Kérek egy gyereket?
    (6) Szeretné, hogy gazdag legyen?
    (7) Szeretné kötni a férjét / feleségét?
    örökké a tiéd?
    (8) Szüksége van pénzügyi támogatásra?
    (9) Megcsaltak és akartok
    visszaszerezze az elveszett pénzt?
    Ha szüksége van vagy szeretne bármilyen információt a szerelemről vagy
    a pénz varázslatai megoldhatják ezt a problémát
    ma a Spell Of Solution Temple-ben ...
    Hogyan lehet boldogabb házasságot várni arra, hogy a házastársod megváltozzon

    VálaszTörlés