2009. október 31., szombat

Cirkusz

Ma végre eljutottunk a cirkuszba! Krisz még a múlt hétvégén megvette a jegyeket. Hát ez se ócsó ...

Pontosabban ezért az előadásért szívesen kifizettük ezt az összeget, de sajnos sokan nem tehetik meg. :(

Krisz a délután 3 órási előadásra vett jegyet. Ez egy kicsit cinkes volt, mert Szofi ilyenkor szokott aludni. Direkt elindultunk fél 1 körül, gondolván biztos elalszik a kocsiban és valamelyest kipihenve mehetünk be vele. Persze esze ágában sem volt aludni... :)

Mivel nagyon korán odaértünk, elmentünk sétálni egyet a parkban. Végig igyekeztünk a napon maradni, mert ott egész kellemes, napos idő volt. Az árnyékban meg zima. Közben Gréti 5 percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már be, nehogy lekéssük a bohócokat. :)

Fél 3 után végül beültünk. Grétinek a műsor feléig csillogott a szeme, annyira tetszett neki minden. A szünet alatt már szólt, hogy fáradt, de nagyon szépen végigülte a második "felvonást" is.

Szofi nagyon édes volt. A műsor elején úgy csinált, mint aki el akar aludni, felvette az alvópózt az ölemben. Aztán rájött, hogy itt jópofa dolgokat mutatnak és élvezte az előadást. Neki a legjobban az állatok tetszettek. :)

A második felvonás felénél aztán eldőlt az ölemben és 1 perc alatt mély álomba zuhant. Nem zavarta a hangos zene és a tapsvihar sem. Majd egyszer csak kicsit kikukucskált és első dolga volt, hogy tapsoljon kettőt, majd rögtön visszaaludt. :) A végén a kabátfelvétel miatt ébredt csak fel.

Egy bohóc kezdte és zárta a műsort és több szám között is fellépett. Szenzációs volt ahogy bevonta a közönséget is. Az egyik számnál pincért alakított és egy szőke nőt kellett volna kiszolgálnia. Behoztak neki egy hatalmas tál tésztát, amit elkezdett kidobálni a nézők közé. A nézők se voltak restek, ők visszadobálták neki, így egy tésztacsata alakult ki. :) Ha ez nem lett volna elég, "kicsit" meg is locsolta a nézőket a szőke nőnek szánt "pezsgővel" (vízzel). Majd a szám végén behoztak egy tortát. Ekkor lett ám csend. Mindenki attól tartott, hogy azt is a nézők közé dobja. De nem, a szőke nő kivette a kezéből és az arcába nyomta. Persze, ne csak neki legyen rossz, körülnézett, kiszúrt egy idősebb hölgyet 3-mal mellettünk és elkiáltotta magát: mamma. Majd odament és egy hatalmas puszit adott az idős hölgynek, aki persze csupa hab lett. :)))

A végén a bohóc zárásnak még táncolt egyet a la Michael Jackson. Jól csinálta. :)

A bohócnak tüsisre volt zselézve a haja. Gréti a szünetben megszólalt: tüskés a bohóc haja, biztos fáj neki. :))

A különböző állatoknál pedig mindig megkérdezte, hogy azok igaziak-e. Hát igen, ő már egy mű világban nő fel. :s

Még egy érdekes dolog volt, bár ez csak számunkra volt érdekes. Az egyik kötéltáncos férfi nagyon hasonlított egy barátunkra. Ráadásul ez a barátunk régebben szintén cirkuszi artista volt. :)) Amikor elköszöntek a fellépők a végén, ő pont előttünk állt meg. Meglátta, hogy Szofi alszik a kezemben és pont olyan arcot vágott, mint amilyet Józsi vágott volna. :)

Hatalmasakat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat.

Szép napot és persze happy halloween! :)

3 megjegyzés:

  1. Egyszer voltam cirkuszban. Emlekszem, hogy az eloadsbol nem sokat lattunk, mert akkor kellett wc-re menni, aztan inni, enni es minden kezdodott elolrol. A mai napig nem kot le a cirkusz. Akkor inkabb az allatkert.
    Annak orulok, hogy Ti jol ereztetek magatokat. Brisbane-ben en csak vandor cirkuszt lattam eddig.
    Tunde

    VálaszTörlés
  2. Én is ettől tartottam. :) De végül szerencsére kibírták a csajok. :)

    VálaszTörlés
  3. Mi ezt az előadást kétszer néztük meg a kicsikkel (egyszer négyesben, egyszer meg anyuékkal). Mindkétszer nagyon élvezték/élveztük a műsort. Azt azért nem értem, hogy miért kell egy éven keresztül ugyanazt adni (még akkor is, ha az szinvonalas és jó is) -így, hogy várják azt, hogy valaki pl: bérletet vegyen, vagy mondjuk , hogy többször is ellátogasson oda??? Az árkról meg ne is beszéljünk!
    Na, de tényleg klassz élmény volt! :)

    Eni (Szalma)

    VálaszTörlés