2009. szeptember 21., hétfő

Szofka bölcsibe megy

Ezen is túl vagyunk! Szofi bölcsis lett! :)

Hajnalok hajnalán keltem, hogy mindent össze tudjak készíteni, semmit se hagyjak itthon és még enni is legyen időm. Persze mind a két csajszi felkelt velem, így nem volt nyugtom 1 pillanatra sem.

Szerintem Gréti jobban izgult mint Szofi. Persze ő már tudta, hogy mi következik, Szofi nem. Vagyis ő teljesen meg volt róla győződve, hogy én viccelek és ma is a mamáékhoz fogom őt vinni és nem máshova.

Reggel leadtuk Grétit az oviban és átmentünk a 2 utcával odébb levő bölcsibe. Krisz nem emlékezett, hogy hányra kell mennünk, ezért kora reggel mentünk. Persze nem maradhattunk ott ... 10-re kellett visszamenni.

10-re vissza is mentünk. Mivel gyönyörű vénasszonyok nyara van, napközben 27-28 fokkal, ezért a gyereke az udvaron játszottak már. Szofi rögtön közéjük ment és játszani kezdett, mintha mindig is ezt csinálta volna.

Végig kint voltam én is az udvaron és beszélgettem az egyik nevelőnővel, aki Grétinek is a nevelőnője volt. 11-ig lehettünk csak, aztán el kellett jönnünk. Holnap már többet lehet Szofka. Szerintem simán maradt volna még, mert csodálkozott, hogy miért kell ilyen hamar eljönnünk. :)

A változatosság kedvéért Szofinak ugyanaz lett a szekrénye és a jele, valamint a csoportja, mint Grétinek volt. Az egyik nevelőnője is ugyanaz, a másik gondolom elment nyugdíjba, ezért most egy fiatalasszony a másik nevelőnő, akit eddig még nem ismertem.

Remélem, holnap is ilyen simán veszi majd az akadályt.

Szép napot

1 megjegyzés: