2009. szeptember 24., csütörtök

Szofi gyors beszokása

Mint már említettem, Szofit hétfőn vittem először bölcsibe. Az első nap csak 1 órát voltunk és az jól sikerült. A második nap már 2 órát maradhattunk, és akkor se volt gond. Harmadik nap, azaz tegnap, már reggel 9-re mentünk és megkért a nevelőnő, hogy menjek el. Mivel Szofinak fel se tűnt egy jó ideig, hogy már nem vagyok ott, nem volt gond. Amikor mentem, akkor éppen a többiekkel ebédelt nyugiban.

A mai nap kicsit rázósabb volt. Reggel már be se mentem a játszószobába és most már érezte, hogy anya nem marad ott és sírvafakadt. Annyira magamhoz öleltem volna, de azzal csak rosszabb lett volna a helyzet. Eljöttem. Annyira még visszamentem az épületbe pár perc múlva, hogy a kocsiból bevittem a babakocsit, mert ma anyum megy érte. Akkor már nem sírt.

Remélem, ma is egy mosolygós, szépen fésült kislányt kapok vissza. :) Grétit is mindig szépen, rendezetten, tisztán és szép frizurával kaptam vissza. Gréti imádott oda járni.

Ebben a bölcsiben annyira szépen foglalkoznak a gyerekekkel alig valamicske pénzért. Pedig ez egy speciális bölcsi, ahova fogyatékos gyerekek is járnak az egészségesek közé és speciális foglalkozások is vannak. Így a nevelőnőknek sokkal nehezebb dolga van, mintha csak egészségesekkel foglalkoznának. Mindezért jó ha havi 80 000 Ft-ot visznek haza. Ráadásul ők 62 éves kor előtt nyugdíjba se mehetnek, mint a tűzoltók vagy a rendőrök, akik negyvenegynéhány évesen nyugdíjba vonulhatnak. Tiszta vicc az egész.

Hagyjuk a rendszert! Örülök, hogy Szofi ilyen szépen kezd beszokni.

Szép napot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése