2009. szeptember 30., szerda

Szemgyuszi

Grétinek tegnap elkezdett csipisedni a szeme. Kamillával rögtön elkezdtem neki mosogatni. Ennek ellenére reggelre az egyik bepirosodott és a másik is megfertőződött. Mehettem vele az SzTK-ba. Szerencsére a sürgősségi betegellátás keretében 1 óra várakozás után ránk került a sor, nem kellett kivárnunk az összes időpontos pácienst.

Zara blogjában olvastam, hogy odaát milyen flottul megoldotta egy bőrgyógyász, hogy ne csak a teljeskörű kivizsgáláson essen át, hanem a problémás anyajegyek eltávolításán is.

Itt egy kicsit másképp mentek a dolgok. A vizsgálóban egyszerre többen voltunk, így végig néztem és hallgattam egy érdekes szitut. Egy kislány szemgyulladással jött. Végig olvastatták vele a számos táblát az egyéb vizsgálatok mellett. Amikor a nagymama megkérdezte ezek után, hogy szemüveg kell e majd a kislánynak, közölték vele, hogy erre nem áll módjukban válaszolni, mert a kislány a gyulladt szeme miatt most sürgősségi ellátásban részesül, a szem bemérésére kérjenek időpontot ... Ha már egyszer letesztelték, és ha már amúgy is ott van, miből állt volna teljeskörűen kiszolgálni?

A szemgyuszi egy érdekes pszichés reakciót vált ki nálam. Egyenlőre talán nem kaptam el Grétitől, folyton fertőtlenítő szappannal mosunk most kezet. De a szemem folyton viszket. :)) Vagyis nem folyton, csak ha eszembe jut. Megvakarni nem merem, nehogy tényleg megfertőzzem magam.

Sebaj, remélem 1-2 nap és túl leszünk rajta.

Szép napot

1 megjegyzés:

  1. Azert itt sem mindenhol mennek olyan konnyen a dolgok es sokat fugg attol, hogy hany szaz pengot fizetsz hetente az egeszsegugyi biztositasra.

    VálaszTörlés