2009. július 27., hétfő

Váci Világi Vigalom XVII.

Amikor realizáltam, hogy ez már a 17. Váci Világi Vigalom, kicsit elgondolkodtam azon, hogy milyen sebességgel telik az idő ... Az elsőnél még csak 13-14 éves voltam és max a szüleimmel mentem le. Aztán ahogy nagyobb lettem, kisebb-nagyobb haveri bandákkal mentünk, ahogy a mostani 16-19 közötti korosztály teszi. Aztán már csak párosan. :)

Az idő haladtával a programok egyre színvonalasabbak lettek és egyre több árus is érkezett. Emlékeim szerint körhinták se mindig voltak, de mostanra egyre komolyabb eszközparkkal jelennek meg ők is.

Volt egy év, amikor belépőt kértek azért, hogy az ember a forgatagba mehessen. Na, abban az évben a forgatag elmaradt... :) Nagyon kevesen voltak hajlandók azért fizetni, hogy utána még többet fizessenek az árusoknak. Következő évtől pedig mindig ingyenes volt a rendezvény. Vácon egyre nagyobb területen, egyre színvonalasabb műsorokkal várják a jónépet.

Ilyenkor végre beindul a város vérkeringése, mindenhonnan jönnek az emberek. Nem csak Vácról és környékéről, de a szomszédos, sőt távolabbi országokból is. Olyan jó nézni, ahogy emberek ezrei veszik körbe az összes színpadot. Jó lenne, ha gyakrabban lenne ilyen Vácon.

Idén is mind a 3 nap lelátogattunk 1-2 órára. Sétáltunk, néztük az árusok portékáit és hagytuk, hogy a csajok kicsit élvezkedjenek a körhintákon.

Gréti imádja, ha kifestik. Mint mindig, most is pillangó szeretett volna lenni. Hát legyen. Megcsinálták az arcfestését. Majd Szofi következett. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hagyja-e magát kifesteni. A gyereknapon még a kezét se hagyta, hogy kidekorálják. Végig figyelmesen nézte, hogy a tesó hogy tartja az arcát, hogy csücsörít a szájával. Mikor ő következett, odaült a székbe, és pont mint a tesó, ő is tündérien tartotta az arcát! Nagy szemekkel pislákoltunk. :)

Amikor elkészült a mű, vissza se akarta adni a tükröt, annyira élvezte a látványt. :)

Szofi kicsit ugrálóvárazott, Gréti pedig a trambulinon pattogott kicsit. De legjobban a közös körkacsázást komálták.

Másnap Szofi nagyon nyűgös volt, így őt nem lehetett sehova befizetni, de Gréti nagyon élvezte a felfújt óriás csúszdát. :)

Mivel mind a két csajszi elfáradt, vagy inkább mind a három (velem együtt), ezért nem vártuk meg a vasárnapi tüzijátékot. Pedig biztos idén is jó volt, csak nagyon későn kezdték el.



A vigalom előtt a Duna áradása után itt hihetetlen szúnyoginvázió volt. De hogy a jónépek élvezhessék az esti programokat is, ezért szúnyogirtást rendeltek el. (Gyakrabban lehetne vigalom :) )

Persze repcsivel irtották őket. Én meg imádom a repcsiket. A szomszédok rajtam nevettek, mert oda vissza rohangásztam az udvarban, hátha sikerül egy jó képet csinálnom az alacsonyan repülő gépről. :) Bár ők már akkor nevetnek, ha meghallom egy gép hangját és rögtön felfelé bámulok (Pavlovi reflex) :))

Pár kép a gépvadászatról.

1 megjegyzés:

  1. Mi is voltunk, de elöször a Váci Vigadalomban. A Duna túlpartján lakunk, így csak átkompoztunk. Nagyon klassz volt és Vác egyébként is egy nagyon hangulatos város.

    VálaszTörlés