2010. szeptember 21., kedd

Lux, A TAKARTÓGÉP

Mai nappal újabb eszköz került fel a vágylistára. :)

Amik eddig voltak: digitális tükörrefis fényképező és egy iRobot (porszívó, mely egyedül takarít).

Most egy újabb tisztítóeszköz társult hozzájuk. Az ő neve ÖkoLux 8000. Király kis ketyere. Igazából egy gőztisztítógép.

Tegnap felhívtak telefonon, hogy szeretnének egy gépet megmutatni és csak a véleményemre kíváncsiak, eladásról szó sincs. Referenciaként a szomszédot adták meg, akinél már jártak korábban. Ok, a jó kiscserkész segít ahol tud, jöjjenek. De én ezek után beszéltem a szomszéddal és kiderült, hogy igenis, eladni akarnak.

Ekkor összeráncoltam a szemöldököm. Nem szeretem, ha nem mondanak igazat. Szívesen segítek a véleményemmel, de nem szeretem, ha le akarnak húzni.

Amikor megérkezett a bemutatót végző fiatalember, előre közöltem, hogy nem fogom megvenni a cuccot, mert most nincs hozzá "kedvem". Kifejtettem azt is, hogy a történet eleje nem volt szimpi. Én már csak ilyen vagyok. :)

A pasi, aki kijött, nem vette magára a dolgot. Meghallgatott, majd továbblépett a morgásomon. Aztán elkezdte mutogatni, hogy miket tud a gép.

Az egész lakásban - a hálószobákat kivéve, ahol parketta van - járólap van. Fugával ... Én nem szerettem volna fugát, szándékosan élvágott lapokat vettünk, hogy ne kelljen fugázni. De a padlófűtés miatt mégis kellett. :S Így nem marad más, mint hogy évente 1-2 alkalommal vegyszerrel, négykézláb végigpucolom a fugákat...

Persze nem esik le tőle a gyűrű az ujjamról, de ez a gép kicsit egyszerűsítené a dolgot. Na meg vegyszer sem kell hozzá.

Szóval megkértem, hogy először a fugán mutassa meg a gép képességeit. Csinált pár könnyed mozdulatot, és lőn, ott a tiszta fuga.

Persze, én is fifikás vagyok. A legkisebb, legtöbbet használt fürdőszobába vittem be, ahol a legcsúnyább volt a fuga. Majd miután megmutatta, hogy a gép mire képes és hogy működik, megkértem, hogy ha már itt van, had takarítsam ki az egész fürdőszoba fugáit. :D

Így lett tiszta ott a fugám.:)

Utána megmutatta, hogy a sütőn hogy produkál vagy a talajon. Király, nem marad utána víz a talajon és szebben mos fel, mint a vegyszeres felmosók.

Megmutatta az ablakon is. Először jól begőzölte az ablakot, meg megdörzsölte a megfelelő fejjel, aztán lehúzta. Megint eresztett rá gőzt, hogy látszódjon, hol kell még pucolni. És most jött a csoda: a második lehúzás után az ablakon nem tapadt meg a gőz!!!! Voooow. Nagyon tetszett.

A bőr ülőgarnitúrát is letakarította nekem. Ott nem volt olyan feltűnő az eredmény, de tény és való, a rongy koszos lett.

Végül lepucolta a csupa korom kandallóüveget. Pikk-pakk, csupán pár mozdulat volt, ami amúgy egy csomó vegyszeres dörgölést igényel.

Szóval a gép nagyon tetszik! Az ára kevéssé. 450 000 Ft környéki összeg ... Ez már a húúúúúúúúúúú kategória. Megnyugtatott, hogy lehet havi törlesztést is választani. :D

Persze, egy ezredik hitelnek jó lenne. Komolyan, egyes országokban a bankok már így is istenítenének ... nem kell még egy hitel!

Nem baj, egy újabb olyan eszköznek tökéletes, ami talán, majd, egyszer .... :) Mert álmok kellenek. :)

Ha valakit érdekel, szívesen megadom az úr elérhetőségét. Nem kapok jutalékot, de hátha más is megnézné.

3 megjegyzés:

  1. Szia,
    Nekunk egy karcher 30e forintos gozos tisztitonk van, ugyanazt tudja.
    Irobot rumbat mi is beszereztunk, jo dolog, de inkabb a hidegburkolaton jo, parkettan es keves butoros szobakhoz. Az is igaz, hogy van egy amerikai jellegu padloszonyegunk a haloban, es eddig csak ez tudta normalisan feltakaritani. Nem bantuk meg az arat, de ha nagyon oszinte akarok lenni, tobbet var tole az ember mint amit nyujt. Denyvl

    VálaszTörlés
  2. De jo, hogy parafank van...
    Ennyi penzert legalabb reggelivel es kaveval kellene ebresztenie.:)

    VálaszTörlés
  3. Még jó, hogy Krisz nem volt itthon. Amikor meglátta, hogy ragyog a kandalló üvege, azt mondta, hogy neki kell ilyen. :)))

    Denyvl: nálunk csak hidegburkolat és parketta van. Bútorunk szinte nincs. Komolyan. Küszöbeink sincsenek. De még odébb van, hogy ilyenünk legyen.

    Ágica: ki tudja, lehet hogy a következő fejlesztés már azt is fogja tudni. :D

    VálaszTörlés