2010. szeptember 22., szerda

Elismerte

Krisz 7 év után tegnap végre elismerte, hogy időszakai vannak! Ezek az időszakok van amikor csak 2 percre szólnak, vagy amikor pár hétre. Hosszabb időszaka ritkán van. :)

Előfordult olyan, hogy sétáltunk az Ikeában. Talán asztalt akartunk nézni. De ez nem is lényeges, régebben volt. Egyszer csak megszólalt, hogy ez a cucc nagyon tetszett neki. Ekkor hangosan megjegyeztem, ok, akkor most leírom, hogy később le ne tagadhasd. Mondta, ok.

Pár perccel később egy másik asztalért kezdett el lelkesedni. Ezzel nincs gond, de kerek perec kijelentette, hogy a másik nem tetszik neki és sose tetszett...

No, ezek azok a momentumok (Gréti szőke megjegyzései mellett), amikor kaparni tudnám a falat.

Pár hónappal ezelőtt azt hittük, hogy terhes vagyok. Amikor mondtam neki, hogy mégse, akkor csalódott fejet vágott. Nem terveztük a dolgot, de az a pár nap, amíg nem bizonyosodott be az ellenkezője, addig valami kis bizsergés volt a lelkünk táján. Aztán amikor arról volt szó, hogy ok, akkor fogjunk neki a projektnek, akkor kihátrált. Persze, értem az ellenérveit. És akárhogy is vesszük, számomra jelentené az extra kihívást, de mégse én vagyok, aki ingadozik.

Amikor pár hete megszületett egy baráti pár 3. babája, akkor elmentek a fiúk megünnepelni. Amikor hazajött, megszólalt: csináljunk mi is egy harmadikat. De persze a pia beszélt belőle és ezt pontosan tudtam. No nem volt részeg, mielőtt valaki félreértené, de azért befolyásolt állapotban volt. :)

Mivel tudtam, hogy ez a helyzet, inkább mondtam neki, hogy aludjon. Következő nap természetesen megint a nem oldalán állt.

Amikor elmentünk megnézni a babát, megkértem, hogy ne kezdje el ajnározni és ne kezdjen lelkendezni, hogy neki is kell még egy (hacsak nem gondolja komolyan). A baba közelébe se mert ezek után menni. :)

Tegnap este ültem a gépnél. Egyszer csak megszólalt, hogy mit szólnék az Odessza névhez. Erre csak azt mondtam, hogy az egy város neve (nem mintha a Szófia nem az lenne :) ). Majd megszólalt: Időszakaim vannak. Most olyanom van, hogy legyen, harmadik.

Ok, addig eljutottunk, hogy elismerte, hogy időszakai vannak. (Párszor felhívtam már rá a figyelmét.) Ok, azt még elviselem, hogy 2 percenként mást állít egy asztalvásárlás során. Max vakargatom a falat vagy nagyot nevetek rajta. De azt hiszem, hogy a gyerekvállalás témája nem ebbe a kategóriába tartozik. Legalábbis számomra nem. Talán más nő számára sem. Ezzel a lelkemet bolygatja meg. Ezt pedig nem nagyon komálom.

No de biztos szentimentális vagyok. Mostanra kezdek eljutni oda (mert már ezt "játszuk" egy ideje), hogy ráhagyom. Egyik fülemen be, másikon ki.

Mielőtt valaki félreérti, én nem szeretnék még egy gyereket ráerőltetni. Azt hiszem, sose forszíroztam a dolgot. Ráadásul nem én szoktam azt emlegetni, hogy 3 gyerekünk lesz. Én csak nem szeretem ezt az érzelmi libikókázást e tekintetben.

7 megjegyzés:

  1. Az en ferjem meg pont a masik fajtabol valo. Kovetkezetes, de nagyon. A dontesein nem valtoztat, meg ha fejenallunk sem.:) Mielott kimond valamit, otszor szolunk neki, hogy tutira jol meggondoltad??:)

    VálaszTörlés
  2. Nem is letezik egyszeru ferfi.:) (ahogy no sem:))

    VálaszTörlés
  3. Nem kell ám bántani azt az ember, biztos levegő jegyben született. Ennyi.
    Ezt el kell fogadni, és kész. Mondom én, aki szintén zenész, és néha sajnálom ám a férjemet, de ügyesen tudja kezelni a helyzetet. Plusz a lányunk egy kisgréta, tehát duplán élvezheti az időszakainkat.

    VálaszTörlés
  4. Gréta, ezzel nem akartam bántani. Ez pont dicséret volt, hogy végre elismerte. :) Egyébként mérleg. ;)

    De pont ebben a témában engem érzékenyen érint. Tom, ez az én bajom. :)

    VálaszTörlés
  5. Ugye-ugye, levegő jegy! Mérget vennék rá, hogy az aszcendense is innen való!

    VálaszTörlés
  6. Hella!

    Én is mérleg, de nem ez a lényeg. Szerintem "nyissatok" egy kicsit! És akkor majd "eldönti" az a harmadik, hogy akar-e jönni vagy sem! Nem a te döntésed, nem Kriszé. hanem az övé...
    Puszi,
    Szilvi

    u.i.: Engem nem kéne sokat győzködni, az tuti! :-)

    VálaszTörlés