2010. július 29., csütörtök

Talán jobban van

Kedd este Szofi elkezdett véreset kakilni. Amint sikítani kezdett, már rohantam is vele a WC-re. Éjjel és nappal. Jellemzően óránként, de volt, hogy gyakrabban.

Kedd éjjel sokadszor is belázasodott. De akkor úgy döntöttem, hogy dolgozzon a láz, nem adtam lázcsillapítót 38,5-nél sem. Ekkor egész jól viselte a lázat, nyugodt maradt, nem panaszkodott, ezért is döntöttem így. Persze figyeltem, nehogy feljebb menjen.

Aztán 2-3 óra múlva pár tizeddel lejjebb ment. Aztán még lejjebb. Végül reggelre elmúlt a láza és azóta vissza se tért. Ne is térjen.

Sajnos, ezzel a véres széklet probléma nem oldódott meg. Szerda délután elmentünk orvoshoz, mert széklettenyésztést javasolt, illetve meg akarta nézni, hogy nincs-e kiszáradva.

Azt mondta, hogy a határon táncol, de még ne menjünk kórházba.

Megengedte, hogy Szofi almalevet igyon. Ezzel sokat segített, mert abból eddig hajlandó volt elég nagy mennyiséget meginni. Így elkerültük eddig az infúziót.

Szerencsére hajlandó hol főtt krumplit enni, hol sárgarépás almapürét enni. Néha 1-1 szál ropi is becsúszik, így még nem jelentős a súlyvesztesége sem.

Ez, az 5. éjjel is rohangálós volt. Majd reggel 7 körül végre aludtunk 2! órát egyben.

Ennek ellenére ő is és én is fáradtak vagyunk. Amíg anyum itt volt, addig mostam, teregettem. Mert hát nap mint nap mosom ilyenkor a törcsiket, ruhákat, plusz az ágyneműt. Ecetet is rakok a mosógépbe, had fertőtlenítsen.

Mindjárt kezdem a takarítást. Mindent fertőtleníteni kell, nehogy visszafertőződjön vagy megfertőzzön minket.

Gréti nagyon rosszul viseli a helyzetet. Folyamatosan bántja Szofit. Ha épp Szofi nem ordít, akkor Gréti tesz róla, hogy ordítson. Folyamatosan hülyeségeket beszél és pimaszkodik. De ő maga is beismerte, hogy elege van abból, hogy most Szofi ennyi figyelmet kap. Megértem őt, de ettől még nem tudok többfelé szakadni. Amikor ő volt beteg, ő kapta a sok/több figyelmet.

Visszatérve Szofira. Az elmúlt 2 körben már nem jött neki semmi szinte. A vér mennyisége is csökkent. A hasa már csak üresjáratban csikarta. Most már egyszer-egyszer megengedi, hogy ne fogjam őt, amíg a WC-n ül. Mostanáig végig én tartottam.

Remélem, lassan túl leszünk rajta.

9 megjegyzés:

  1. Ez nagyon komolyan hangzik! Remelem mostantol mar minden rendben lesz! puszi a gyerkocnek Emo

    VálaszTörlés
  2. Mas cimre voltam bejelentkezve...Ez nagyon komolyan hangzik! Remelem mostantol mar minden rendben lesz! puszi a gyerkocnek Emo

    VálaszTörlés
  3. Végül is megcsináltátok a széklettenyésztést? Mikorra lesz eredménye? Majd mindenképp írd meg - ha nem gond, mert- nagyon kíváncsi vagyok. Reméljük, most már tényleg jobban van és egyre jobban és jobban lesz! :)
    Eni (Szalma)

    VálaszTörlés
  4. Jaj,Hella! Nagyon sajnálom szegény Kicsit! A leírásod alapján szinte meglepő, hogy még nem vagytok kórházban. No nem mintha azt kívánnám...Csak rettenetesnek tűnik. Remélem, hogy most már jobban van és lesz egy nyugodt éjszakátok. Rátok férne.
    Sok puszi! Persze mind a gyógyító fajtából!
    Szilvi

    VálaszTörlés
  5. Tudom min mentek keresztul, nagyon vigyazzatok nehogy szovodmeny alakuljon ki. Tudom adod a smektat, nekunk viszont a laktobact nagyon bevallt, csak akanlani tudom. Jobbulast Szofinak, neked meg kitartast. Tunde

    VálaszTörlés
  6. Na, lassan kimasztok belole es minden rendben lesz!
    Ezt valakitol elkaptatok vagy valamitol megfertozodtetek?
    (az en lanyom sem szeret figyelmen osztozni)

    VálaszTörlés
  7. Hú, hát ezt még olvasni is borzasztó volt!!! Nagyon gyors regenerálósást Szofinak is meg az egész családnak...

    VálaszTörlés