2010. július 1., csütörtök

Ki az igaz barát?

Érdekesek az emberek. Ezt már sokszor realizálhattam az életemben. De megszokni nem tudom.

Van két történet, amik kicsit nyomják a lelkem, ezért kiírom magamból.

Nagyon sokáig az egyszerűbb gondolkodású embereket messziről kerültem. Azt hittem, hogy képtelen vagyok velük beszélgetni. Aztán megismertem egy srácot, aki asztalosmunkákat végzett nálunk. Semmiféle diplomája nincs, nem tartja magát nagyra, csendes és kedves. Csak akkor nyitja ki a száját, ha tényleg mondanivalója van, de butaságokat nem szokott mondani. Sok dologra jobban rálát, mint mi 2-3 diplomával. :) Szóval a vele való ismeretség, majd barátság megváltoztatta a nézőpontom.

Amikor szültem Szofit, megismertem egy lányt. Ő is akkor szült, mint én. Ugyan csak 2 napot voltunk egy szobában, de azóta is rendszeresen beszélünk neten. Egyszer meséltem róla egy másik ismerősömnek, aki butának titulálta, anélkül, hogy ismerné. Ezzel az ismerősömmel hosszú éjszakákat tudtunk beszélgetni mindenről és bármiről. Sok mindenben egyetértettünk, sok mindenben nem. Elkezdtem neki segíteni a vállalkozása kapcsán. Egy kis ezt, egy kis azt, amit ő szépen meg is köszönt mindig. Semmi többet nem is vártam érte. Aztán egy napon arra kért, hogy válaszoljak egy emailre, amit nekem küld, hogy ha kell, akkor a bíróságon fel lehessen mutatni, hogy ő megtette a tőle telhetőt egy adott ügyben. Azaz tanácsot kért egy adott témában, próbált megoldást találni.

Ezzel eddig semmi gondom nem volt, de megkértem, hogy ne a céges mailcímemre írjon, mert annak a cégnek semmi köze nincs ehhez az esethez. Szívesen válaszolok a magán mailcímemről. De ez nem volt számára jó. Aztán később bevillant, hogy nem az én tanácsom kellett volna, hanem a cégnevet szerette volna felvillantani szükség esetén. Akkor megbántódott és azóta igencsak háttérbe szorult a kommunikációnk. (Ezt azt hiszem, igen finoman fogalmaztam meg.) Jellemzően akkor keres, ha kíváncsi a véleményemre, vagy segítségre van szüksége. Ha magánjellegű beszélgetést próbálok kezdeményezni, akkor gyorsan leszerel.

Úgy nézett ki, hogy van egy kis nőgyógyászati gondom. Mind a két fent említett szereplő tudott róla. A butának titulált, és a segítség kérő. Míg előbbi másfél hét alatt többször is keresett, hogy minden rendben van-e, addig a másikat nem igen foglalkoztatta a téma. Ennek ellenére mind a kettőnek elújságoltam, hogy voltam dokinál és nem talált semmi problémát. Az előbbi örömét fejezte ki (persze ma is ő keresett), a másik csak gúnyosan megkérdezte, hogy ugye nem az ajtóban állva rámvetve egy pillantást vizsgált meg ... :) De persze birom én a humort. :)

A másik eset még régebbre nyúlik vissza. Amikor még nem itt laktunk. Jóban voltunk több családdal is, de igazából kettővel jártunk össze a házból. Aztán az egyik csak akkor kezdett el keresni, amikor kellett valami. Talán már írtam, hogy amikor leköltöztünk az albérletbe, akkor sem segíteni jött cuccolni, hanem megkérdezni, hogy van-e tejfölünk fölösbe. :) No, mióta elköltöztünk, többször meghívtuk őket. 1x, azaz egyszer eljöttek, majd többet nem. Arra is csak ígéret született, hogy meg fognak hívni. Pár hónapja, egyszer csak csörgött a telefonom. Ők voltak. No nem azért, hogy meghívjanak... :) Afelől érdeklődtek, hogy nem tudnám-e kölcsönadni a babamérleget ... Mivel épp másnál volt, nem tudtam kölcsönadni.

Szilveszterkor el se hívtam őket, úgyis mindig lekoptattak a nem érünk rá dumával. Ellenben küldeni szerettem volna nekik egy darab szülinapi tortát, mert minden évben szoktam rájuk is gondolni (én balga). De a közös barátaink azt mondták, hogy ha lehet, nem vinnék el nekik, mert annyira nem komálják őket. Én rájuk hagytam a dolgot, odaadtam másnak.

Aztán amikor összefutottam kölcsönkéregetőékkel, akkor a szememre vetették, hogy nem kaptak tortát. Mintha befizettek volna rá. Vagy mintha legalább annyit odanyögtek volna Grétinek, hogy boldog szülinapot. És persze én egy elég őszinte, szókimondó (paraszt) ember vagyok. Elmondtam, hogy én küldtem (volna) tortát, csak nem volt hajlandó nekik elvinni a közös ismerős. (Amin azért nem is csodálkozok. :) ) No, erre megsértődtek. Na nem rájuk!! Rám :D

Most, amikor a kisfiuk szülinapja volt és életükben először szerveztek neki egy kis családi-baráti összejövetelt, őket meghívták, minket nem.

Nem bánt a dolog, csak viccesnek találom. Minden esetre mostantól mindenre kategorikus nem választ fognak kapni, ha valamit kérnek.

A másik család, a közös ismerőseink, ők teljesen mások. Eddig még sose kértek segítséget, ellenben rengeteget segítettek már. Ők segítettek a leylandik ültetésénél is. Kérni se kellett őket, maguk ajánlották fel, hogy szívesen segítenek.

Szóval különbözőek vagyunk. De ez így van jól. :)

Azt, amikor csalódnom kell valakiben, szerencsére kompenzálja az, amit másoktól kapok.

11 megjegyzés:

  1. Hidd el nem vagy egyedul, en ugy veszem eszre minnel idosebb vagyok annal tobb ilyen emberrel talakozom, de meg van a kis csapat aki minden feltetel nelkul segit, ad, es meg sem fodul a fejeben, az ellenkezoje!

    VálaszTörlés
  2. Most, hogy igy irtad, eszembe jutott, hogy a legjobb baratainknak nincs diplomaja.
    Sot, a csaladban mernok-szobafesto paros is van "ezer eve".:)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem az emberek intelligencia szintjét nem diplomában mérik. Nagyon sok ember kérked azzal, hogy neki ennyi meg annyi diplomája van. Közben meg egy nagy nulla, emberileg. Az egyszerű szerény embert, butának semmiképpen nem nevezném, mert lehet, hogy csak lehetősége nem volt arra, hogy éppen két diplomája legyen. Én azt veszem észre, hogy az igazán őszinte barátok lassan nem is léteznek. Csak a „jópofi” megy ,meg a kérkedés kinek miből van több.:-(

    VálaszTörlés
  4. Timi, alapvetően egyetértek Veled. De ezek az emberek, akiket barátaimnak mernék nevezni, még csak a magamutogató, dicsekvő kategóriába se tartoznak. Szerény, jóravaló, nagyon kedves emberek. Örülök, hogy velük megismerkedhettem.

    A többiek meg úgyis elsodródnak más irányba, mert nekik más az útjuk.

    VálaszTörlés
  5. En is egy jo es szinte barat vagyok. Szoval meg letezunk.:)

    VálaszTörlés
  6. En is egy jo es oszinte barat vagyok. Szoval meg letezunk.:)

    VálaszTörlés
  7. Ágica, nagyon jót nevettem az első varin. :D

    VálaszTörlés
  8. Gondolkoztam, hogy kitorlom, de aztan hagytam a fenebe.:)

    VálaszTörlés
  9. Hát rám férne már egy igaz jó barát!!!!

    VálaszTörlés
  10. Nekem most a nagypapam bolcsessege jutott eszembe, O mindig azt mondta "Urnak szuletni kell, a paraszt terem, mint a gomba". Van ebben nemi igazsag. En is mar nagyon sokat csalodtam es sajnos nem csak baratokban de rokonokban is. Jobb is, hogy ilyen messze vagyok toluk!
    Tunde

    VálaszTörlés
  11. "Paraszt terem, mit a gomba" :D Ez nagyon jó!

    VálaszTörlés