2010. július 26., hétfő

Jászszentandrás

Múlt hét péntekre szabit vettünk ki, hogy korábban leérhessünk a lányokhoz. A délelőtt folyamán némi kétkedés élt még bennem, hogy hamarabb érünk oda, mint múlt héten, mert Krisznek folyton csörgött a telefonja.

Végül valamivel előbb el tudtunk indulni. Nem sokkal. Odafelé megálltunk a gólyáknál. Most kevesebben voltak, mint legutóbb, de még így is nagyon sokan jöttek össze békázni. Leparkoltunk a kocsival és a közelükbe sétáltunk. Sokan elrepültek, de volt, amelyik egész közel engedett magához. Volt, aki pedig csak hátat fordított és elsétált.

Imádom nézni ezeket a madarakat.
Származási hely: Jászszentandrási nyár


Amikor odaértünk, a csajszik izgatottan vártak. Ugyan délutáni alvásidő volt, de eszük ágában sem volt aludni. Miután lenyugodtak, lefeküdtek. Szofi egy ideig a sátor szegélye alatt kukkolt kifelé, hogy tutira ott vagyunk-e, majd elaludt. Gréti csak úgy csinált. A feje búbjáig felhúzta a takarót (a kánikulában) és meg se mozdult. Miután elmentünk Krisszel pancsolni, anyum hozta utánunk, mert lebukott. :)

Szombatra kicsit lehűlt a levegő, így legalább kaptunk levegőt. Ebéd után elindultunk haza, hogy a csajok is mehessenek a vigalomba. Hazafelé jót durmoltunk. Legalábbis a csajszik, meg én. :))

Származási hely: Jászszentandrási nyár


Örülök, hogy engem senki sem fényképezett le alvás közben. :))

További képek itt.


Hazaértünk aztán ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése