2010. április 20., kedd

Miskolc és Nagymaros

Szombaton elmentünk kirándulni. Rég jártunk Miskolcon a barátnőmnél, hát elmentünk meglátogatni őket. Nem szóltam, hogy megyünk, csak mentünk. Volt benne egy kis kockázat, hogy Zsuzsa dolgozik és nem is tudunk találkozni, de hát a meglepetések mindig hordanak magukban egy kis kockázatot. :)

Amikor a ház elé értünk, rácsörögtem és kértem, hogy nézzen ki az ablakon. Erre belesikított a telefonba és közölte, hogy repül beengedni minket. Elfelejtettem szólni neki, hogy repülési tilalom van ... :) Végül Bence, a kisfia jött ajtót nyitni nekünk.

Egy ideig náluk dumáltunk. Addig Bence kényeztette a csajokat. Hozott nekik kakaót, előszedte az összes játékát, nagyon igyekezett pozitív benyomást kelteni, mondhatni elbűvölni a csajokat. :)

Aztán sétáltunk egy nagyot és az aprónép egy kicsit játszóterezhetett is. Na nem sokat, mert a napos idő ellenére elég hűvös volt. Krisz kockásra fagyott, mert nem hozott pulcsit.

Származási hely: Miskolc és Nagymaros


Útközben Bence egy halom virágot szedett, azzal kényeztette a csajokat. A végén úgy kellett lebeszélni róla, hogy egy virágzó bokrot ne tépjen ki tövestől nekik. :)))

Származási hely: Miskolc és Nagymaros


Származási hely: Miskolc és Nagymaros


Miután mindenki kellemesen elfáradt, hazaindultunk.

A csajok és persze én is, aludtunk útközben. Hogy Bence sikerrel járt a csajok elbűvölésében, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor Szofi kinyitotta a szemét, első kérdése az volt: Bence hol van? :)

Késő délután értünk haza és várt minket a fűnyíró ... :S Több mint 2 órán át nyírtam a füvet, de nem végeztem. Most azon agyalok, hogy hol kellene térkövezni, hol mulcsozni és hol kavicsozni, hogy ne kelljen ennyi füvet nyírni.

A vasárnap sokkal nyugisabban telt. Délelőtt a csajok a ház körül játszottak, Krisz befejezte a füvezést, én meg bent házimunkáztam. Délután elmentünk Nagymarosra játszóterezni és ettünk egy adag nagyon fincsi hekket. A csajok is habzsolták rendesen. :)

Szofi séta közben végig a kukacát sétáltatta. Közölte, hogy az a kutyac. Nem kutya, nem kukac, hanem kutyat. És ehhez persze bukósisak is kellett neki, hisz anélkül ez veszélyes számára. :)

Származási hely: Miskolc és Nagymaros


Gréti pedig úgy gondolta, hogy a béka megcsókolása herceget eredményez. De ez most nem jött be. :)

Származási hely: Miskolc és Nagymaros


Ezzel véget is ért a hétvége. Kellemesen telt, jó volt. :)

További képek itt találhatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése