2010. március 8., hétfő

Szemgyuszi

Ez már számomra is hihetetlen: Szofinak ismét szemgyuszija van.

Vasárnap reggel mintha eresebb lett volna a bal szemecskéje a szokottnál. De akkor még biztattam magam, hogy csak a reggeli szemdörzsöléstől.

Aztán Krisz elment gumit cseréltetni a kocsin. Mire hazaért negyed 2 - fél 2 körül járt. A gyerekorvosi ügyelet az SzTKban csak 2-ig van, így gyorsan elrobogtunk. De előtte még a sürgősségin papírt kellett kérnünk, hogy szóbaálljon velünk az orvos.

De a sürgősségin senki nem ült a pultnál, mindenki egy levágott ujjú ember körül tevékenykedett. Majd nagy nehezen előkerült egy nővér, aki segített, bepötyögte a szükséges infókat.

Majd gyereket a hónom alá csapva átrohantam az SzTK-ba, ahol nem volt nyitva az épület ajtaja. Vissza a kórházba, le az alagsorba, ahol szintén be volt zárva az ajtó, holott még csak háromnegyed 2 volt.

Ezután felmentünk a gyerekosztályra, ahol senki nem volt a rendelő helységben. Gondoltam, leülünk és várunk a váróban, nehogy lekiabálják a hajunkat, hogy türelmetlenek vagyunk.

Rossz döntés volt. Azért kiabálták le a hajunkat, hogy mért nem mentünk be szólni, hogy itt vagyunk és hogy merünk fél 2 után jönni, ha 2-ig van rendelés.

Ja, hogy csak saját elhatározásból mentünk fel, mert senki se mondta ...

Mikor hagytak szóhoz jutni, akkor mondtam, hogy csak 1 recept kellene, mert a szokásos szemgyuszi újult ki. Erre a gyerekorvos közölte, hogy nem úgy van az, előbb megvizsgálja a gyereket, vetkőztessem le. Meghallgatta a légzését, a szívét, megnézte a torkát, és megnyomkodta a hasát. Majd megállapította, hogy kötőhártya gyuszija van! :D

Még jó, hogy a szemészeti szakrendelésen nem végeznek urológiai vizsgálatot is. :))))

Lényeg, hogy Szofikának ismét csöpögtetünk és ismét nem tud bölcsibe menni. Szerintem nem is bánja. Ugyan szereti a bölcsit, de anyumnál még jobban szeret lenni. :))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése