2009. szeptember 4., péntek

Tanuszoda

Még augusztus második felében jeleztem egy közeli tanuszodában, hogy szeretném, ha Gréti tudna menni hozzájuk úszni tanulni. Múlt hét végén jelezték, hogy most csütörtökön lesz az első alkalom, amikor mehetünk.

Ez nem a nagy uszoda, hanem egy családi házban kialakítottak egy egész nagy medencét, öltözőt és ami kellhet.

Épp időben értünk oda. Míg mi parkolóhelyet kerestünk, addig Gréti át is öltözött. A ház földszintjén van a fűtött medence és az emeleten vannak az öltözők, WC-k és az a tér, ahol a szülők várhatnak a gyerekekre. És ez a rész nem semmi. A szülők az üvegpadlón keresztül nézhetik csemetéik munkálkodását, tanulását.

A szülők egyikének sem volt kedve az üveglapra ülni vagy állni, csak körbeülték velem együtt az üveges részt, de Szofi folyton azon mászkált. :) Egyenlőre tériszonya sincs.

Egész végig ezt kellett mindenkinek hallgatni: Gégi, Gégi, Gégi hóóóóó? (Gréti hol van?) Szofi képtelen volt abbahagyni, folyamatosan ezt kérdezte 1 órán keresztül. Már mindenki rajta nevetett, de nekem az idegeimen citerázott. :) Sajnos a játszókuckó sem tudta 1-2 percnél tovább lekötni, így végig kellett hallgatnunk a Gégi, Gégi, Gégi hóóóóóóóóó "mondókát".

Gréti egész ügyes volt és ha jól láttam, akkor szót is fogadott. Eleinte csak ültek a medence szélén és lógatták a lábukat a vízbe. Aztán csapdosták a vizet a lábukkal. Majd az oktató bácsik kicsit lefröcskölték őket, hogy szokják a vizet. Aztán hasra feküdtek a medence szélén és buborékokat fújtak a vízbe. Majd az oktatók segítségével belecsobbantak, majd kijöttek. Ezután a kicsi csúszda használata következett. Ezt nagyon élvezték persze. :)

A végén pedig az úszókukacba kapaszkodva lábtempózva kutyaúszásban egyedül átúszták a medencét.

Minden gyerkőc nagyon ügyes volt. Az oktatás abszolút játékosan zajlott, tetszett a gyerekeknek, a fülük szájukig, azaz a szájuk a fülükig ért. :)

Szép napot

1 megjegyzés:

  1. De örülök, hogy írtál az uszodáról! Pont a minap mondtam az óvónőnek, hogy jó lenne, ha csoportosan vinnék oda a kicsiket úszni- láttam a weblapjukon, hogy saját busszal szállítanak ovis csoportokat. Egyelőre még kivitelezhetetlennek érzi az óvónő, de én nem tágítok - max. elviszem én egyedül a gyerekeimet! :) Eddig kicsit bizonytalan voltam a tanuszodával kapcsolatban, de mostmár tuti szeretném, ha ott tanulnának meg úszni. Azt nem tudod véletlenül, hogy mekkora a legkisebb korosztály? Tomi novemberben lesz 3 éves, de nagyon ügyes a vízben...Jó lenne, ha őt is elvállalnák majd!

    Eni (Szalma)

    VálaszTörlés