2009. szeptember 19., szombat

Óvodai sportnap

Végre eljött a nagy nap Gréti számára, ma rendezték meg a sportnapot az oviban. Megérkezés után minden gyerek kapott egy névvel ellátott lapot, amin a különböző versenyszámok szerepeltek.

A gyerekek először is bemelegítettek. Aztán mindenki más feladat felé vette az irányt. Semmilyen megkötés vagy kényszer nem volt.Gréti és Szofi először a célbadobással próbálkoztak. Mivel 3-ból nem sikerült, ezért Gréti "edzett" kicsit és kb. huszadszorra betalált az oroszlán szájába. Szofi inkább azt élvezte, hogy bedobálta a labdát a bokorba és rohangászott érte. :)

Ezután a csigahúzás következett. Ezt lehetett volna versenyszerűen is űzni, de igazából az volt a cél, hogy minden gyerek "odacsalja" magához a csigát. Mivel mindenki más időpontban indította a csigát, így a verseny el is maradt.

Gréti harmadiknak a pecázást választotta. Ebben egész ügyes volt, gyorsan kifogta a halacskákat. Innen elloholtunk az akadálypályára, ahol tappancsokra kellett lépdesni, labdára ülve pattogni és zsákban futni. Itt sem a versenyzés volt a cél, hanem a távolságok, feladatok teljesítése.

Az ötödik próba a kincskeresés volt. Több gyerkőc is hiába kereste az elrejtett kincseket már egy jó ideje, amikor odaértünk, de Gréti pillanatok alatt 2-t is talált. Lehet, hogy el kellene mennünk vele igazi kincset keresni?! :))

A végére a homoklabda-készítést hagytuk. Ehhez persze én is kellettem egy kicsit. Végül levezetésnek elmentünk az ugrálóvárakhoz és Gréti kitombolhatta magát.

Ezalatt Krisz Szofit boldogította, hogy Gréti nyugodtan végigmehessen az összes feladaton.

Időközben szalámis és zsíros kenyeret szolgáltak fel és mindenki ihatott gyermeke poharából szörpit is.

Idén is nagyon jól éreztük magunkat!

Pár képet ide töltöttem fel.

Szép napot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése