Augusztus 20.

Tegnap körbejártuk az augusztus 20-dikai rendezvényeket.

Felkaptuk Evit, egy barátunk kislányát és útnak indultunk kora reggel. Első célpont a debreceni virágkarnevál volt. 9 körül értünk oda, így az első 4 kocsit nem láttuk. A Praktiker környékén sikerült leparkolnunk, ami nem épp a belvárosban van, viszont közel a vonulási útvonalhoz.

Az öreg néne őzikéje szerű kompozícióval felszerelt kocsinál érkeztünk, de azt már csak oldalról láttuk. Aztán elindultunk a Kossuth Lajos Egyetem felé. Odafele is éreztem, hogy messze van, na de vissza ... :)

Az egyetem előtti útbeágazásnál csináltak egy tribünt, onnan nézhették a kényelmes népek az előadást... a tűző napon.

Ezen a részen átküzdöttük magunkat és egészen az egyetem épületéig mentünk. Borzasztó meleg volt a beton épületek között az aszfalton. De hősiesen megnéztünk 4-5 kocsit. A rutinosak az árnyas oldalon, magukkal vitt székekről, fellépőkről vagy épp létrákról nézték az előadást.

A hosszú bekötőúton 1 db italárus sem volt. Hova lett az üzleti szellem? Még ha nem is telepített, de mozgó árusok lettek volna. De nem. Egy se.

Az egyetem közvetlen közelében végül találtunk egy büfét, ahol inni és enni is tudtunk venni. Mire odaértünk, elmúlt 11 óra és a gyerekek kezdtek lázadni. :)

Tudom, miért nem vittünk magunkkal. Vittünk, a kocsiban volt inni- és ennivaló, de hátizsákot nem vittünk, amiben vihettük volna és babakocsit nem akartunk vinni a tömegbe, azzal meg se lehetett volna mozdulni. Na meg nem számítottunk rá, hogy ennyire nem készültek az emberek kiszolgálására.

Sebaj, túléltük. A kompozíciók szépek voltak, amiket láttunk. A nyertes Ludas Matyit épp láttuk. :) Tudtuk, hogy melyiket kell megnézni. :)))

Miután feltöltöttük energiakészleteinket, elmentünk az egyetem előtti szökőkúthoz. A lányok előbb csak a lábukat áztatták, majd bele is csobbantak a tisztának nem mondható, de hűs vízbe.

Imádom ezt a szökőkutat. Amikor gyerek voltam, sokszor mentünk Debrecenbe a rokonokhoz. A nagymamám testvéréék az Kossuth Lajos Tudományegyetemen a főépületben laktak, ők voltak a gondnokok. Amikor meglátom a kutat, vagy az épületet, mindig eszembe jut a lakás kellemes faillata, az egyetem jellegzetes illata. Nagyon szép emlék maradt, ahogy mi kisgyerekek az egyetem különböző részein izgalommal telve bújócskáztunk. Kicsit félelmetes volt abban a hatalmas épületben játszani.

Emlékszem, volt hogy kimentünk a méhészetbe megnézni a kaptárokat (méhészkedtek is). Sokat játszottunk az egyetem előtti szökőkutas parkban és a közeli Nagyerdőben.

A lakásuk konyhájából csodálatos kilátás nyílt a parkra és a szökőkútra, melyet esténként színes fényekkel világítottak meg. Ez volt mindig a nap fénypontja. :)

Szép volt, rég volt.

Zárásként sétáltunk még egyet a Nagyerdőben és a Békás tóban békákat számoltunk.

Ekkor már mindenki hulla fáradt volt. Elindultunk visszafelé a kocsihoz, ami jó messze volt.

Félúton le kellett ülnöm. Szofi mostanában teljesen anyás lett, Krisz hozzá se érhet. Babakocsi híján Szofit egész végig én cipeltem. 9-től fél 2-ig csak 1-1 percre volt hajlandó lemenni és senki más nem vihette. Mikor a szivem percenként már csak "5-öt vert" és alig kaptam levegőt, leültünk. Eddigre Szofi elaludt és időnként azt hitte, hogy ágyban fekszik és hanyatt akart dőlni... Vicces képet nyújthattunk, ahogy próbáltam a kezemben tartani. :)

Mivel Gréti és Evi is elfáradt, ezért Krisz elment a kocsiért és eljött elénk vele.

Ez a bejegyzés nem rólunk szólna, ha azt írnám, hogy hazamentek, lepihentek és élték tovább hétköznapjaikat. :) Ehelyett elmentünk még Egerbe is egy kicsit. :) Odafelé úton minden csajszi aludt. Krisz igyekezett lassan menni, hogy kipihenhessük magunkat.

Egerben csatlakoztunk Krisz bátyjáékhoz, akik épp lent töltik a hosszú hétvégét. Sétáltunk egy nagyot, megnéztük a borkóstoló sátrakat, vártuk hogy valami program kezdődjön, de nem nagyon akart semmi történni. Viszont most is hatalmas tömeg volt az utcákon.

Mikor ismét elfáradtunk és kellően megéheztünk, gondoltuk beülünk valahova enni. Viszont az látszott, hogy a kajára várás már túl sok lenne a gyerekeinknek, tehát a főutcán levő Mekibe ültünk be. :)

A kocsihoz már alig bírtam Szofit cipelni, annyira sajgott a karom. Végig az bíztatott, hogy az egész napos cipekedés jót tesz a zsírégetésnek és az állóképesség növelésnek. :)

Ezután hazafelé vettük az utunkat, már csak egy kisebb kitérőt tettünk. Este 9 körül értünk a Megyeri hídhoz. Szerettük volna, ha a gyerekek még egy kis tüzijátékot is látnak, hát átgurultunk a hídon és megnéztük, lehet-e onnan látni. Lehetett. A körforgalomban visszasenderedtünk a híd Pest felőli oldalára, ahol már elég sok kocsi állt a leállósávban. Mi is csatlakoztunk pár percre, majd hazaindultunk.

Jól éreztük magunkat, szuperül sikerült ez a nap a kisebb kellemetlenségektől eltekintve.



Szép napot